A nyilvántartás évente ötezer forintba kerül, a regisztrációért cserébe a kamara olyan szolgáltatások biztosít majd, melyekkel a vállalkozók versenyképességén javítanának.
A kereskedelmi és iparkamara miskolci ügyfélszolgálatán már regisztrálnak a vállalkozók. Hegedűs Péter egyéni vállalkozó az összeírástól azt várja, hogy jobban megy majd a vállalkozása és nagyobb biztonsággal dolgozhat majd.
– Ha valaki fordítót keres, és komoly emberre, megbízható partnerre van szüksége a kamarához fordul majd, és én ugyanezt fordítva is gondolom, hogy én is mindenkit le fogok kontrollálni, a mai világban a bizalom az nem kimondottan van jelen – mondta Hegedűs Péter.
Sokat változhat a cégek közti kapcsolattartás, ha elkészül a kamara új informatikai rendszere. A felhasználók ugyanis azt is láthatják majd az adatbázisban, hogy kik érintettek körbetartozásokban, vagy kiknek volt felszámolási ügyük.
A vállalkozások márciusig regisztrálhatnak, az új cégeknek és vállalkozóknak erre 5 munkanapjuk van. Egyelőre csak nyomtatványok segítségével, az ehhez szükséges űrlap letölthető a BOKIK internetes oldaláról. Hamarosan azonban elektronikusan is lehet majd intézni az összeírást, melynek díja, évente 5 ezer forint.
– A törvény előírta a kötelező nyilvántartást, de ez nem eredményez kötelező tagságot. Vannak félreértések, kinek kell regisztrálni. A mezőgazdasági tevékenységet végzőknek és az őstermelőknek nem kell – hangsúlyozta Dudás Tiborné, B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megbízott titkára.
A gazdaságban rendet kell csinálni – vallja a kamara megyei elnöke. A mostani változás Bihall Tamás szerint a feketemunka visszaszorulását is segítheti.
– Ennek első feltétele, hogy pontosan lássuk, hogy kik vannak a piacon, és bármilyen hihetetlen, lehetne, de nem lehet naprakész adatbázist találni az országban. A kamarai regisztráció okán tudni fogjuk, hogy egyes területeken milyen vállalkozások vannak, hányan dolgoznak – emelte ki Bihall Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A regisztrációs díjért cserébe uniós pályázati tanácsadás is jár majd, a vállalkozók 2012 nyarától, várhatóan valamennyi szolgáltatást igénybe vehetik majd. A tervek szerint, a jövőben csak olyan vállalkozók vehetnének majd részt közbeszerzési eljárásokban, melyeket a kamara is nyilvántart. A megyében körülbelül negyvenezer regisztrálóra számítanak.
Istenes Zs.