Ugrás a tartalomra

Szabályozzák a kiváltható gyógyszermennyiséget

Létrehozva
Egy új miniszteri rendelet szabályozása szerint márciustól az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra, legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet. Ettől a jövőben csak akkor lehet majd eltérni, ha a gyógyszer legkisebb eredeti csomagolása ennél nagyobb adagot tartalmaz.
A jelenleg még hatályban lévő szabályozás csak azt írja elő, hogy az orvosnak a rendelt gyógyszer mennyiségét úgy kell meghatároznia, hogy az elegendő legyen a szakszerű gyógykezeléshez a legközelebbi vizsgálatig.

A megkérdezett háziorvos szerint a változás nem okoz majd gondot, nem befolyásolja a rendelés folyamatát és semmilyen problémát nem jelent az orvos-beteg kapcsolatban. Haulik László háziorvos véleménye szerint sok múlik az orvos és asszisztense összehangolt munkáján.

recept-kivaltas-120105ml_3.jpg

– Kicsit több munka lesz nemcsak számunkra, hanem gyakoribb megjelenést jelenthet a betegek számára is, de a helyzet mindenképpen uralható. Az orvos és a beteg kapcsolata több évtizedben mérhető. Egy-egy rendelkezés időszakilag érvényes, de semmiképpen sem 30 évig meg 40 évig az, lehet jó vagy kevésbé jól sikerült. Mi mindenképpen úgy szeretnénk ezt megoldani, úgy szeretnénk végrehajtani, hogy a betegeinknek is jó legyen és nekünk is jó legyen, elviselhető legyen – mondta Haulik László háziorvos.

A változásra a gyógyszertárak is készülnek. A gyógyszerészek elsősorban a gyógyszert kiváltó betegek türelmére számítanak.

– Már 30 napra elegendő mennyiséget írhat föl az orvos egy receptre. Ez azt jelenti, hogy fölírja receptre azt a dátumot, amitől kiválthatja a beteg, tehát mindenhónapban meg kell, hogy látogassa a beteg az orvost, hogy az egyhavi gyógyszermennyiségét megkapja. Kicsit tehát türelmesebbnek kell, hogy legyenek a betegek, hiszen ez torlódással fog járni – hangsúlyozta Szabó Renáta gyógyszerész.

Az új szabályozás hatása természetesen a gyakorlatban mutatja majd meg hatását, következtetéseket levonni nyilván a tapasztalatokból lehet majd.

Budai G.
Fotó: Mocsári L.