A tornát 2012. január 14-15.-én, (szombat, vasárnap) rendezik meg. Az eseményre Felsőzsolcán, a városi sportcsarnokban kerül sor. Már el is készült a csoportok beosztása. A nemzetközi mezőny így fest, A csoport: Nagyvárad, Kassa, Ózdi KC. B csoport: Mezőkövesd, Szatmárnémeti, Sevovce.
Tóth Attila, a megyei szövetség főtitkára érdeklődésünkre elmondta, hogy a lebonyolítás, illetve a helyezések eldöntése a következőképpen történik. A hat csapat részvételével sorra kerülő rendezvényen a csapatokat két, hármas csoportba osztják (ez már meg is történt). A csoportokon belül körmérkőzéses rendszerben dőlnek el a helyezések, tehát minden csapat két találkozót játszik. A játékidő 2x30 perc, közte tíz perc szünettel. Mérkőzésenként 14 fő játékos nevezhető, akiknek rendelkezni kell érvényes sportorvosi igazolással.
A csoporton belül a helyezéseket a több szerzett pont dönti el. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, a jobb gólkülönbség, majd a több lőtt gól dönt. Az Avas kupára a nevezési határidő január 5. A győztes elnyeri az Avas kupát, a második, és harmadik helyezett serleg, és oklevéldíjazásban részesül – tudtuk meg mindezt Hidegh Leventétől, a megyei szövetség versenybizottsága vezetőjétől.
A szervezők különdíjakat is kiosztanak. Elismerésben részesül a legjobb kapus, a legjobb mezőnyjátékos, valamint a legtöbb gólt lövő játékos. A sorsolást a versenybizottság készíti el a verseny előtt és küldi el a csapatok vezetőinek. Óvásra is lehetőségük nyílik a résztvevőknek, a mérkőzések eredménye ellen az óvást a mérkőzést követően kell beadni, a rendező szervhez írásban, 5000 forintos óvási díj egyidejű befizetése mellett. Döntés a helyszínen történik. Fellebbezés nincs. Érdeklődni lehet Tóth Attilánál, a sportvezető elérhetőségei: 06-20/456-2615, valamint 06-46/951-755.
Doros L.