–Felsőzsolcát az évszázadok során többször sújtotta már árvíz, a település azonban mindig talpra állt. Nem volt ez másképp a 2010-es pusztító áradás után sem. Megszenvedtük, de talpra álltunk – kezdte a jeles eseményt Tóth Lajos polgármester.
Mint mondta, a másfél évvel ezelőtti árvíz során 108 épület pusztult el a Miskolc melletti kisvárosban, és több mint 2000-ben keletkeztek károk.
– A most megszentelendő gát, biztonságot jelent elsősorban. A létesítményt már tavaly átadták műszakilag, a kormány ugyanis tartotta ígéretét, cselekedett, éppúgy, mint a katasztrófa utáni időkben. Akkor több mint százmillió forinttal segítette ki a települést, hogy túléljük azt a nehéz évet – emelte ki Tóth Lajos hozzátéve, hogy azóta is kaptak pénzügyi segítséget.

A polgármester emlékeztetett, a mintegy 3.5 milliárd forintos kormányzati támogatásból megépülő körgátról még 2010 decemberében döntött a kormány, amikor is Orbán Viktor miniszterelnök úgy nyilatkozott „még egyszer ilyen katasztrófa nem érheti a települést, az ott élőket meg kell védeni”. Ezt követően megtervezték, majd tavaly márciustól hat szakaszban meg is épült a Felsőzsolcát védő körgát.
– A gátat év végén a műszaki átadáskor a minisztériumnak is megköszöntük, ezzel a mostani megszenteléssel pedig az égieknek mondunk hálát érte – mondta Tóth Lajos.
Felsőzsolcán az elmúlt évben több árvízi beruházás valósult meg. A körgát megépítésén túl egyebek mellett megtisztították, kikotorták a Kis-Sajó árvízi medrét, a vasúti ártéri hídnyílások szelvényeit, lebontották a régi bekötő utat, és az ott lévő híd maradványait. Mint mondta, Illés Zoltán államtitkár beszámolt arról, hogy az árvízvédelmi munkák folytatódnak a térségben, hogy a védelem egy esetleges áradás ellen teljes körű legyen, ennek munkának jelenleg az előkészítése zajlik.
-Az új gát, azon túl, hogy megvéd minket, biztonságot ad, emlékeztet minket a pusztításra éppúgy, mint a hitünkre, a talpra állásra, a közösség összetartó erejére. Hinnünk kell, hogy többé nem történik ilyen katasztrófa Felsőzsolcán – zárta szavait Tóth Lajos.
Csöbör Katalin (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a gátszentelés időpontja nem véletlen, vízkereszt napjához a keresztény egyházakban több hagyomány is kapcsolódik.
– Vízkeresztkor emlékezünk arra, hogy Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézus Krisztust a Jordán folyóban, illetve emlékszünk Jézus első csodájára, a víz borrá változtatására is – hangoztatta Csöbör Katalin.
Mint mondta, ezen a szent napon a gát szentelésével kívánnak pecsétet tenni arra a megfeszített munkára melyet elvégeztek a gát megépítésével.
– A körgát megépülése is bizonyíték arra, hogy a kormány nem csak beszél, de cselekszik is, teszi a dolgát, az embereket szolgálva – mondta Csöbör Katalin. Hozzátette: kiemelt jelentőségű, hogy bízzunk a jó Istenben, és egymásban is, ez ugyanis erőt ad ahhoz, hogy megtegyük a szükséges lépéseket.
Az aktuális helyzettel párhuzamot vonva az országgyűlési képviselő elmondta, ahogy Miskolcon és környékén végigvitte az árvíz utáni helyreállítást, úgy fogja megtenni a szükséges lépéseket a kormányzat annak érdekében, hogy a mostani válságos gazdasági helyzetből kilábaljunk.

A beszédeket követően a történelmi egyházak képviselői közös ökumenikus istentiszteletet celebráltak, majd megáldották a gátat. Tar Sándor református lelkipásztor Pál apostol evangéliumából olvasott fel. Gulybán Tibor görög katolikus parochus arról beszélt, hogy a természetet, a földet uralni kell, de azt nem megerőszakolva, illetve úgy, hogy ne csupán egy embernek, vagy egy szűk csoportnak, de az egész közösségnek is hasznot hozzon.
Végül Zajacz Ernő római katolikus plébános elmondta, bár nem volt még Felsőzsolcán, mikor az árvíz elöntötte a települést, a híreket figyelte, így mikor néhány hónappal a történtek után ide helyezték, tudta, hogy milyen helyzetből kell felállnia az itt élőknek.
– Akiket az Úristen nagyon szeret, őket nagyon kipróbálja, nagyon próbára teszi. A felsőzsolcaiakat a mindenható nagyon szereti, és ami a legfontosabb, az itt élők kiállták a próbát, nem roskadtak bele a gondba, hanem talpra álltak! – mondta Zajacz Ernő. Ezzel pedig – folytatta – nem csak a környező településeknek, a megyének, a régiónak, de az egész nemzetnek példát mutatnak.
Végül, a gát megáldását követően Tóth Lajos polgármester a következő szavakkal búcsúzott: „Azzal a gondolattal térjünk most haza otthonainkba, hogy a 2010-es nyári események soha többé nem fordulhatnak elő!”.
A polgármester szavait az összegyűlt városiak tömegéből több helyről egyszerre „Úgy legyen!” felkiáltások követték.

Tajthy Ákos
Fotó: Mocsári László