Az állat-egészségőrként dolgozó Szilágyi Lászlót a véletlen sodorta a miskolci Állategészségügyi Telepre.
– Január 10-én lesz éppen 10 éve, hogy itt dolgozom. Akkor munkanélküli voltam, és itt, a telepen kezdtem el dolgozni, kisegítőként.
Megkérdezték, hogy van-e kedvem itt maradni. Akkor már annyira megszerettem, hogy maradtam – mondja Szilágyi László, aki nem csupán a kutyák iránt elkötelezett.
Gyermekkora óta szereti az állatokat, régóta tart madarakat, díszhalakat, s néhány hónapja egy Havanese fajtájú felnőtt kutyát is hazavitt a lányának.
Állat-egészségőrként a telepen is sok munkája van az állatok körül, de gyakran pattan kocsiba is, hogy befogja a közterületen bóklászó ebeket. Ilyenkor gyakran kerül éles helyzetekbe.
– Az állattetemeket is mi szedjük össze, de fogtunk már rókát is, ami később a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba került. Gyakran fogunk be élő kutyákat, akkor bizony kialakulnak kellemetlen helyzetek, amikre rögtön reagálni kell, lelkileg is. Egyszer egy futóláncon lévő, kifejezetten szelídnek tűnő kutya, mikor kiakasztottam a láncot, nekem rontott, és csak a tapasztalatom segített abban, hogy végül nem harapott meg – meséli az állategészségőr. Hangsúlyozza, megrázta az eset, de gyorsan túl kellett tennie magát rajta, hiszen váratlan helyzetek bármikor előfordulhatnak. A félelem pedig nem jó útmutató.
MN - Kiss J.
Fotó: Mocsári L.