Ómassa, Lillafüred, Hámor, Majláth, Diósgyőr. Miskolc azon városrészei, amelyek a nyugati kapuját alkotják. Mindegyik önálló problémákkal, megoldandó feladatokkal, és persze sikerekkel is. Erről talán senki nem tud annyit, mint Kovács László, aki több mint húsz éve önkormányzati képviselő, és háziorvosként is itt dolgozik.
Az elmúlt másfél évben két nagy történés befolyásolta és forgatta fel az itt élők életét, mondja a kereszténydemokrata képviselő. Az egyik a Zöld Nyíl villamosprojekt fejlesztése, melynek pálya-meghosszabbításánál pont az volt a cél, hogy a város nyugati részén élőknek is elérhető legyen ez a típusú tömegközlekedés. Az előnyét bizonyára élvezni is fogja a lakosság, az építkezés viszont nem kis felfordulással járt, és néhány problémát is felvetett, amelyekre megoldásokat kellett, kell találni – ezekben Kovács László is igyekszik maximálisan közreműködni. Az egyik ilyen a régi villamos-végállomás utáni szűkület, itt ugyanis nagyon közel került volna a sín a panelházakhoz, ezt sikerült megoldani egy kis áttervezéssel, és a sín arrébbhelyezésével. Az Árpád utca 32–40. közötti résznél egy majd’ negyven helyes parkoló esett az útátalakítás áldozatául, de már itt is sikerült az egyeztetések után a helyet kijelölni az óvoda mellett, ahol kialakítják az új parkolót. Most Kovács László az új végállomáshurok kapcsán egyeztet, a héten is tartottak helyszíni bejárást.

A másik nagy, a területet életét befolyásoló esemény a 2010-es árvíz volt, majd az azt követő helyreállítás, és az árvízvédelmi munkák. A képviselő azt mondja, ezeknek már a végére értek, sőt nemcsak a patakmedret állították helyre, de az odavezető utakat is rendbe tették például Alsó- és Felső-Hámorban. Ugyanakkor még van megoldandó feladat ezzel kapcsolatban, ugyanis a katasztrófavédelmi előírás az, hogy hat méteres sáv legyen a patakmeder mellett. Azonban sok helyen az ingatlanok, telkek határosak a patakmederrel, így ezeket most felmérik, és megpróbálnak valamilyen megoldást találni, ami a lakosoknak is megfelelő, hiszen ők sem hibáztathatók az évtizedek alatt kialakult helyzetért.
Az elmúlt időszakban két példa-, modellértékű beruházás is történt a városrészben. Ómassán korszerű szűrő- és vízfertőtlenítő rendszert telepít a helyi mini vízműben a MIVÍZ, mely májustól fog üzemelni. Ahogy Kovács László mondja, tudomása szerint ezt a technológiát még hazánkban csak néhány vízműnél alkalmazzák, Miskolcon pedig Ómassa lesz az első városrész. A rendszer az esők után tesz majd nagy szolgálatot, korábban ugyanis ilyenkor bezavarosodott a víz, és ki kellett zárni a szolgáltatásból a kutat.
Ugyanilyen példaértékű beruházás, hogy megújult, kibővült, a kor követelményeinek megfelelő színvonalú, kialakítású és felszereltségű egészségházzá fejlesztették az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a Tömörkény utcai háziorvosi csoportos rendelőt. 111 millió forintos támogatással modern egészségházzá fejlesztették a régi, közös háziorvosi rendelőt. A beruházás keretében 8 felnőtt és 4 gyermek háziorvos várja a pácienseket a házban, ahol a bankokban alkalmazotthoz hasonló, az egészségügyi alapellátásban országos szinten újdonságnak számító beteghívó rendszert alakítottak ki.

Kovács László ennél is fontosabbnak tartja, hogy hatféle szakrendelés is elindul a házban februárban, így nem kell a városrészben élőknek minden vizsgálathoz beutazni a MISEK-be.
A képviselő ezek mellett több kisebb beruházásról is be tudott számolni, melyeket a képviselői alapjából támogatott. Ilyen a fűtéskorszerűsítés az Iránytű Szociális Szolgálat nyugdíjas otthonában egymillió forintért, a felsőhámori temető támfal-korszerűsítése szintén ilyen összegben, fekvőrendőrök telepítése a Losonczy és Árpád utcán, a Kuruc 1–9. szám előtti játszótér korszerűsítése, zárható konténertárolók telepítése az Árpád és a Hegyalja utcán. Évek óta készül járdarekonstrukció a Hegyalja úton a kisvasút kereszteződéstől a Papírgyár felé, a képviselő minden évben annyit fordít erre, amekkora anyagi lehetősége csak van rá, 2011-ben ez 3,5 millió forint volt.
Kovács László lehetőségeihez mérten egyéb sport és szabadidős tevékenységeket is támogat, így például az MVSC-t, a Diósgyőri Birkózóklubot, a Mikulásvonatot, nyugdíjas klubokat, a szegények karácsonyát, a Mária-búcsút, de az Országzászlót is.

A városrész különböző részeinek egyedi problémáit, megoldandó feladatait jól példázza, hogy Ómassán és Hámorban sem kábeltévé, sem internet-szolgáltatás nincs, így a képviselő már ez ügyben is tett lépéseket, az egyik kábelszolgáltatóval végzett tárgyalásainak eredményeképpen ez a probléma is hamarosan megoldódik, ennek érdekében akár a képviselői alapjából is támogatja a hálózat kiépítését.
A tervek között évről évre szerepel utak felújítása, építése, ezek azonban elég sokba kerülnek, így lassan tud a megvalósítás útján haladni Kovács László. A tervbe vett utcák között szerepel a Holló, Papír, Hóvirág, Szeleta, Gyertyán, Õz, Ibolya, a Puskaporos út helyrehozatala, a Hegyalja utcán csapadékvíz-elvezetés kiépítése.
A hosszú és nagyobb távú tervei között szerepel Kovács Lászlónak a látványosságok összekapcsolása, turistaútszerű összekötése, hogy a fiatalokat is rávegyék például a Szeleta barlang megtekintésére. Ebben előrelépést jelent a hamarosan elinduló Diósgyőr–Lillafüred nagyprojekt kétmilliárdos fejlesztése, illetve a volt Zalka laktanya helyére külső befektető által tervezett parkfejlesztés.
MN - Horváth I.
Fotó: Mocsári L.