Ugrás a tartalomra

Újévi koncertek a színházban

Létrehozva
Preview Image


Az újévi hangversenyek programjában Jambrik Lilla és Angyal András, hivatásos táncosok is a színpadra álltak. Elkápráztatja a közönséget énekhangjával Dolhai Attila és Bordás Barbara is. A miskolci szimfonikusokat a hagyományoknak megfelelően  Kovács László, az együttes művészeti vezetője vezényelte. Vasárnap ugyan ebben a szereposztásban lépnek fel.

ujevi-koncert-120108ml_03.jpg


Hangversennyel köszöntik az új évet a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai is. A fiatalok Flach Antal vezetésével, a József Attila Könyvtárban állnak közönség elé, január 10-én, délután 5 órakor.

ujevi-koncert-120108ml_14.jpg

A Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi (ráadás) hangversenyét szombaton este 7 órától, vasárnap pedig délelőtt fél 11-től tartják.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.