Ugrás a tartalomra

Új gyorsétterem-lánc érkezik hozzánk

Létrehozva
Magyarországon keres franchise partnereket az amerikai Dairy Queen.
Franchise-partnereket keres magyarországi hálózatához az amerikai Dairy Queen gyorsétteremlánc. Az USA-ban már 5000, 18 másik országban közel 1000 egység működik, de Európában még egy sem.

Hazánk mellett – ahonnan egy amerikai és egy francia lánc már kivonult – a környező országokban is megjelenne, ugyanakkor franchise-adóként semmiféle beruházásra nem készül, és nem alapít vegyes vállalatot sem.


Az 1940-ben alapított vállalatot 1988-ban felvásárolta a Berkshire Hathaway, az üzletlánc jelelegi is Warren Buffettcégének száz százalékos tulajdona. A cég egyébként 1962-ben alapította meg a nemzetközi terjeszkedést biztosító leányvállalatát, de Kanadában már 1953-ban megnyitotta első üzleteit. A következő állomás 1972, Japán, majd 1979-ben a közel-Kelettel folytatta terjeszkedését a cég.