Ugrás a tartalomra

Van is pénz, meg nincs is az MVSC-nél

Létrehozva
A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény biztosította lehetőséggel élve jelentős pénzösszeghez jut a komoly anyagi gondokkal küszködő MVSC. Ebből azonban nem fizethetik ki a gáz-, vagy a villanyszámlát, tehát a probléma marad, amelyet a napokban átalakított elnökségnek kell(ene) megoldania.
mvsc_100_111209_ja_12.jpgInformációnk szerint a MÁV Tiszavas Kft. utódja, a TS Hungaria Kft. jelentős összeggel támogatja a komoly anyagi problémákkal küszködő vasutas sportklubbot, az MVSC-t.
 
A hírt megerősítette Németh Attila, a klub ügyvezetője, azonban pontosított is. – A látványsportágak támogatására kidolgozott adókedvezménnyel élve, a TAO keretében a labdarúgóknak adott pénzt a cég. Nekik jól jött ez a támogatás. A klubbon belül ez az egyetlen szakosztály jutott így, a TAO-n keresztül támogatáshoz. Ezt a pénzt nem lehet működtetésre használni, nekünk pedig a közüzemi számlákkal vannak gondjaink… Ebből nem fizethetjük ki a gázt, villanyt, vizet – magyarázta Németh Attila, hogy az adókedvezményből származó pénznek örülnek, azonban nem költhetik arra amire szeretnék, csak meghatározott sportszakmai célokra.

A napokban tartott közgyűlés keretében átszervezték, racionálisabbá tették a vezetést. Gyakorlatilag a szponzorok és a sportszakma maradt benne, kikerült belőle például a közéletből ismert Bartha György, Hubay György, Lenártek András… valamint a vasutasok.

mvsc-y-elagazas-110926ml_09.jpg

– Módosítottuk az alapszabályt, ennek értelmében a korábban 13 tagú elnökség 6 tagú lett, plusz az elnök. A régiek közül négyen vannak benne az új elnökségben, akik a következők: Albrecht József, Faragó Lajos, Sidlovics Sándor, Láng Zoltán, Németh Attila, Pusztai István és Illyés Miklós elnök. Változás történt a felügyelő bizottság élén is, Sidlovics Sándort Tóth László jogtanácsos váltotta – sorolta az új vezetőség összetételét az ügyvezető.

Korábban, amikor még az ország legnagyobb vállalata volt a Magyar Államvasutak, a vasutasok pedig biztos, sokak által irigyelt, biztos egzisztenciával rendelkeztek a MÁV országszerte több tucat sportegyesületet tartott fenn, többek közt az MVSC-t is. A rendszerváltást követő vasúti „profiltisztítások” egyik áldozata volt a sport. Információnk szerint a cég vezetése döntött, szabadulnának a sportingatlanoktól és azokat át kívánják adni az államnak (önkormányzatoknak). Az ország öt nagy vasutas klubjának az ingatlanátadását már elő is készítették – tudomásunk szerint nincs az ötök közt az MVSC, viszont a tulajdonosváltás nem lenne ellenére a miskolciaknak, lévén a legnagyobb gondjuk éppen a létesítmény működtetése.

– A MÁV határozatára várunk. Amennyiben Miskolchoz kerülnének az ingatlanok és a város megoldaná az üzemeltetést akkor a szakosztályokat fenn tudnánk tartani – fejtegette Németh Attila. Jelenleg az MVSC két szakosztálya, a röplabdázók és a cselgáncsozók kapnak önkormányzati támogatást. A klubnak a szakosztályok működtetésén túl még 15 milliót elő kellene teremteni a létesítmény (amely egyébként nagy és értékes ingatlanon fekszik) működtetésére, ami jelen körülmények közt meghaladja a képességeiket… A DVTK-hoz hasonló konstrukciónak örülnének a vasutasok is, akiknek az újabb átszervezés után lassan csak a nevük és az évszázados múltjuk lesz vasutas.

Cs.L.