Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, december 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben a jelenleg érvényben lévő hulladékgazdálkodási törvénynek a módosítása, amely egyik cikkelye úgy rendelkezik, hogy 2012. január 1-től a szolgáltatóknak azt a díjtételt kell alkalmaznia, mely 2011-ben évben lett elfogadva és alkalmazva.
Hozzátette, várják, hogy megszülessen az új hulladékgazdálkodási törvény, ez valószínűleg az első negyedévben megszületik. Ez a törvény rendelkezni fog a díjtételekről és arról is, hogy milyen számítási képletet kell alkalmazni a díjak megállapítására, és hogy mikortól.

Mint mondta, ez azt jelenti, hogy év közben módosulhat emiatt a hulladékszállítás díja.
– A törvény tervezetét ismerjük, azt beterjesztették a parlament elé, annak társadalmi vitája után alkothatják meg a törvényt – tette hozzá Molnár Attila.
Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.