Ugrás a tartalomra

Elkapták a pingyomi sorozatbetörőket

Létrehozva
Két miskolci fiatal legalább 16 hétvégi házat tört fel és pakolt ki, vitte el az értékeket, legkevesebb 10 és 75 ezer forint közötti értékben. A rongálási kár szinte minden esetben meghaladta az eltulajdonítások értékeit.
– A Miskolci Rendőrkapitányság Avasi Rendőrőrse folytat eljárást dolog elleni erőszakkal kisebb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy 20 és egy 17 éves miskolci fiatalember ellen. Az eddigi adatok szerint az elmúlt fél évben a város szélén, a  Pingyom területén 16 hétvégi házat törtek fel, ahonnan különböző értékeket vittek el.  A tárgyakhoz különböző módszerekkel jutottak hozzá. Előfordult, hogy a tetőt, a kerítést vagy a falat bontották meg, illetve más esetekben az ajtót feszítették be - ismertette a bűncselekménysorozatot Egyedné Novodonszki Éva, a főkapitányság kommunikációs munkatársa.

– Minden alkalommal vittek, amit tudtak, válogatás nélkül. Így kerti szerszámokat, műszaki cikkeket, kályhát, könyveket, edényeket, élelmiszereket egyaránt. A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során több hétvégi házból eltulajdonított tárgy került lefoglalásra.

–Az Avasi Rendőrőrs járőrei beazonosították és őrizetbe vették a két elkövetőt. A Miskolci Városi Bíróság pedig január 7-én mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte. A két víkendház-tolvaj kihallgatásuk alkalmával a bűncselekmények elkövetését elismerte. Mindketten már több alkalommal voltak büntetve hasonló és más bűncselekmények elkövetése miatt.

minap.hu