Lászlóval lassan sétálunk a töltés tetején. Az eső szinte vízszintesen esik. A sínek között több helyen is néhány centiméter mély vályúk mutatják, hogy nemcsak ő bontotta meg másfél évvel ezelőtt a töltést.
Ma is jól látszik a bontás helye – gyorsan kijavították, de még most is más színű a talaj
– Ezt a Papír utcaiak mélyítették – meséli László, aki nem akarja, hogy a vezetéknevét leírjuk. Eddig nem is beszélt egyetlen újságíróval sem a történtekről, félt, hogy kiforgatják a szavait. Nekünk mégis kötélnek állt: úgy érzi, eljött az ideje, hogy az emberek megismerjék a teljes történetet. Az ő szemszögéből is.
Negyven centis küszöbök
A sínek között két kóbor kutya szaladgál. Megállnak a lábaink előtt, mintha csak játszani akarnának. De Lászlónak egyáltalán nincs játékos kedve, megviselte az elmúlt két év. Látszik rajta, hallani azon, ahogy mesél.
– Ez volt régen a garázsunk – nyitja ki a ház melletti helyiség ajtaját. A bejárat 30-40 centi magasan fel van falazva. Ugyanígy a többi ajtó és a két pinceablak is. Az árvíz után húzták fel ezeket, azóta sem merik kibontani. Ilyen „küszöbökön” át lehet belépni a nappaliba is, az épület földszintjén. A falon kívül kékszínű filctoll-vonások mutatják, meddig ért a víz a legutóbbi áradáskor.
Azóta sem merik eltüntetni a magasított küszöböket...
– Három árvízen vagyunk túl – emlékezik László. – Pedig folyamatosan írtuk a leveleket, hogy segítsenek, rendezzék a Szinva medrét itt, a családi házak mögött. Régen teljesen be volt nőve gazzal, teljesen gondozatlan volt. Ígéretet kaptunk, de nem csináltak semmit. Mi itteniek, meg a lakótelepről, együtt építettünk egy nyúlgátat. Így tudtuk elkerülni a negyediket.
Belépünk a konyhába. László feleségéből szinte ömlik a szó. Keserűen mutatja a három telefont a falon. Ezek mellett ült és folyamatosan hívta a tűzoltókat, katasztrófavédőket – bárkit, akitől segítséget remélhetett. De a segítség – azt mondja – nem jött.
– Már az előző árvizeknél megszoktuk, hogy vízben élünk. Este fél hat körül kaptunk homokzsákokat. Üresen, hogy szerezzünk bele homokot. Mert máshol, Zsolcán, nagyobb baj van – idézi fel a kritikus órákat az asszony. –Itt a szomszédban öregek élnek, szemben egy fogyatékkal élő, mozgásában korlátozott fiút nevelnek. Az ő házaik is vízben álltak. Mindenki Lacihoz jött, hogy csináljon valamit, segítsen rajtuk. Türelmesek vagyunk, és ezt tudják rólunk a környékbeliek is. de eljön az a pont, amikor már nem lehet türelmesnek lenni. És ez nekünk akkor jött el, amikor nem volt választásunk: mentsük a mamát!
Mentsük a mamát!
A könnyeivel küzd, ahogy meséli, hogyan várták, hogy valaki segítsen végre nekik megmenteni László édesanyját, aki magatehetetlenül feküdt a szomszédos épületben. Az idős asszony súlyos beteg volt, László azért hozatta ide, hogy ha baj van, kéznél legyenek, segíthessenek.
– Nem sikerült – mondja szomorúan a férfi.
Nem akartak ők senkinek rosszat, folytatja, de reggel hattól délután négyig hiába próbálták kórházba vitetni az idős asszony.
– A mentősök nem vállalták, hogy a nagy vízen keresztül kihozzák. Végül a tűzoltók vitték ki egy speciális eszközzel. A tűzoltóságtól kaptunk is egy igazolást, hogy ők akkor itt életmentő munkát végeztek. – László mutatja az újabb és újabb dokumentumokat. – Ez a mentőktől, hogy bevitték anyukámat a Megyei Kórház ambulanciájára, de már jóval korábban oxigént kellett volna kapnia, súlyos légzészavarokkal küzdött. Ez pedig a mama halotti anyakönyvi kivonata.
A segítség, úgy tűnik, későn jött. Az idős asszony a kórházba szállítás után kómába esett, és már nem is tért magához. Néhány nap múlva meghalt.
– Mi nem akartunk senkinek rosszat, csak életet akartunk menteni.
Jól látszik, hogy a panel körül már a bontás előtt is állt a víz
László szerint ezért vágták át a töltést. Képeket mutat, amelyeken az látszik, hogy a megáradt Szinva már azelőtt körbevette az egyik panelházat, hogy ők bármit is tettek volna. A fotón jól látszik a töltés. A tetején vízben sétál egy esőkabátos nő. A háztömb előtti autó vízben áll. A barna folyam a panel pinceablakait nyaldossa.
Ha nem gát, akkor...
– Szerintem nincs arányban az, amit tettek, azzal, amit kaphatnak érte. Lehet, hogy rosszul döntöttek végül, de nem ők az igazi felelősök. Aznap hosszú órákon át vártak türelmesen, hogy valaki segít majd nekik, de nem jött senki – mondja egy asszony az egyik lépcsőházból, amit akkor körbevett a víz.
Először csak rongálás volt a vád. Aztán elkészült a szakértői jelentés, amiben már töltés helyett gátról volt szó. Így lett közveszély-okozás. Pedig a család ügyvédje azt mondja: a miskolci önkormányzat hatósági osztályától azt írták nekik levélben, hogy a töltés nem része a város árvízvédelmi rendszerének. Az Északerdőtől pedig azt, hogy nem tudnak róla, hogy a közlekedési szerepe mellett bármilyen más funkciója lenne.
– Azaz, nem gát. Akkor pedig gátátvágásról sincs szó. Így legfeljebb rongálás lehetne a vád! – összegzi a védelem logikáját Hamvai Csaba ügyvéd. – Hiába kértünk másik szakvéleményt, a nyomozóhatóságnál azt mondták, mindenre aggálymentes választ kaptak!
Pedig nem mindegy, hogy rongálással vagy közveszélyokozással vádolják Lászlót, hiszen akár börtönt is kaphat a tettéért.
Támogató aláírások
Az ügy jelenleg az ügyészség előtt van. Január végéig határoznak arról, hogy emelnek-e vádat, és ha igen, akkor ki ellen, miért. A férfi azt mondja, a környéken élőkkel egyébként jó a kapcsolatuk. Még azokkal is, akik a panelházakban élnek. Régóta itt laknak, tudják, hogy milyen emberek. Két A/4-es lapot vesz elő, tele aláírásokkal. Olyan környékbeliek szignózták, akik támogatják őket. Mert megértik, miért tették azt, amit tettek, akkor és ott. Hogy nem rosszat akartak, csak a mamát menteni. Hiába. Pedig László szerint sokan még segítettek is neki. Utána pedig próbálták vigasztalni őket.
***
Az eső elállt. Szürkén és piszkosan ázik az aszfalt a pocsolyákban. A kertek végében nyugodt a Szinva. A családi házak mögött új meder, szépen kikövezve. A kis híd másik oldalán, a panelházak tövében meglazult betongerendák merednek ki a meder falából. Várják az újabb esőt. És talán az újabb árvizet.
Petruskó Norbert
Ma is jól látszik a bontás helye – gyorsan kijavították, de még most is más színű a talaj
– Ezt a Papír utcaiak mélyítették – meséli László, aki nem akarja, hogy a vezetéknevét leírjuk. Eddig nem is beszélt egyetlen újságíróval sem a történtekről, félt, hogy kiforgatják a szavait. Nekünk mégis kötélnek állt: úgy érzi, eljött az ideje, hogy az emberek megismerjék a teljes történetet. Az ő szemszögéből is.
Negyven centis küszöbök
A sínek között két kóbor kutya szaladgál. Megállnak a lábaink előtt, mintha csak játszani akarnának. De Lászlónak egyáltalán nincs játékos kedve, megviselte az elmúlt két év. Látszik rajta, hallani azon, ahogy mesél.
– Ez volt régen a garázsunk – nyitja ki a ház melletti helyiség ajtaját. A bejárat 30-40 centi magasan fel van falazva. Ugyanígy a többi ajtó és a két pinceablak is. Az árvíz után húzták fel ezeket, azóta sem merik kibontani. Ilyen „küszöbökön” át lehet belépni a nappaliba is, az épület földszintjén. A falon kívül kékszínű filctoll-vonások mutatják, meddig ért a víz a legutóbbi áradáskor.
Azóta sem merik eltüntetni a magasított küszöböket...
– Három árvízen vagyunk túl – emlékezik László. – Pedig folyamatosan írtuk a leveleket, hogy segítsenek, rendezzék a Szinva medrét itt, a családi házak mögött. Régen teljesen be volt nőve gazzal, teljesen gondozatlan volt. Ígéretet kaptunk, de nem csináltak semmit. Mi itteniek, meg a lakótelepről, együtt építettünk egy nyúlgátat. Így tudtuk elkerülni a negyediket.
Belépünk a konyhába. László feleségéből szinte ömlik a szó. Keserűen mutatja a három telefont a falon. Ezek mellett ült és folyamatosan hívta a tűzoltókat, katasztrófavédőket – bárkit, akitől segítséget remélhetett. De a segítség – azt mondja – nem jött.
– Már az előző árvizeknél megszoktuk, hogy vízben élünk. Este fél hat körül kaptunk homokzsákokat. Üresen, hogy szerezzünk bele homokot. Mert máshol, Zsolcán, nagyobb baj van – idézi fel a kritikus órákat az asszony. –Itt a szomszédban öregek élnek, szemben egy fogyatékkal élő, mozgásában korlátozott fiút nevelnek. Az ő házaik is vízben álltak. Mindenki Lacihoz jött, hogy csináljon valamit, segítsen rajtuk. Türelmesek vagyunk, és ezt tudják rólunk a környékbeliek is. de eljön az a pont, amikor már nem lehet türelmesnek lenni. És ez nekünk akkor jött el, amikor nem volt választásunk: mentsük a mamát!
Mentsük a mamát!
A könnyeivel küzd, ahogy meséli, hogyan várták, hogy valaki segítsen végre nekik megmenteni László édesanyját, aki magatehetetlenül feküdt a szomszédos épületben. Az idős asszony súlyos beteg volt, László azért hozatta ide, hogy ha baj van, kéznél legyenek, segíthessenek.
– Nem sikerült – mondja szomorúan a férfi.
Nem akartak ők senkinek rosszat, folytatja, de reggel hattól délután négyig hiába próbálták kórházba vitetni az idős asszony.
– A mentősök nem vállalták, hogy a nagy vízen keresztül kihozzák. Végül a tűzoltók vitték ki egy speciális eszközzel. A tűzoltóságtól kaptunk is egy igazolást, hogy ők akkor itt életmentő munkát végeztek. – László mutatja az újabb és újabb dokumentumokat. – Ez a mentőktől, hogy bevitték anyukámat a Megyei Kórház ambulanciájára, de már jóval korábban oxigént kellett volna kapnia, súlyos légzészavarokkal küzdött. Ez pedig a mama halotti anyakönyvi kivonata.
A segítség, úgy tűnik, későn jött. Az idős asszony a kórházba szállítás után kómába esett, és már nem is tért magához. Néhány nap múlva meghalt.
– Mi nem akartunk senkinek rosszat, csak életet akartunk menteni.
Jól látszik, hogy a panel körül már a bontás előtt is állt a víz
László szerint ezért vágták át a töltést. Képeket mutat, amelyeken az látszik, hogy a megáradt Szinva már azelőtt körbevette az egyik panelházat, hogy ők bármit is tettek volna. A fotón jól látszik a töltés. A tetején vízben sétál egy esőkabátos nő. A háztömb előtti autó vízben áll. A barna folyam a panel pinceablakait nyaldossa.
Ha nem gát, akkor...
– Szerintem nincs arányban az, amit tettek, azzal, amit kaphatnak érte. Lehet, hogy rosszul döntöttek végül, de nem ők az igazi felelősök. Aznap hosszú órákon át vártak türelmesen, hogy valaki segít majd nekik, de nem jött senki – mondja egy asszony az egyik lépcsőházból, amit akkor körbevett a víz.
Először csak rongálás volt a vád. Aztán elkészült a szakértői jelentés, amiben már töltés helyett gátról volt szó. Így lett közveszély-okozás. Pedig a család ügyvédje azt mondja: a miskolci önkormányzat hatósági osztályától azt írták nekik levélben, hogy a töltés nem része a város árvízvédelmi rendszerének. Az Északerdőtől pedig azt, hogy nem tudnak róla, hogy a közlekedési szerepe mellett bármilyen más funkciója lenne.
– Azaz, nem gát. Akkor pedig gátátvágásról sincs szó. Így legfeljebb rongálás lehetne a vád! – összegzi a védelem logikáját Hamvai Csaba ügyvéd. – Hiába kértünk másik szakvéleményt, a nyomozóhatóságnál azt mondták, mindenre aggálymentes választ kaptak!
Pedig nem mindegy, hogy rongálással vagy közveszélyokozással vádolják Lászlót, hiszen akár börtönt is kaphat a tettéért.
Támogató aláírások
Az ügy jelenleg az ügyészség előtt van. Január végéig határoznak arról, hogy emelnek-e vádat, és ha igen, akkor ki ellen, miért. A férfi azt mondja, a környéken élőkkel egyébként jó a kapcsolatuk. Még azokkal is, akik a panelházakban élnek. Régóta itt laknak, tudják, hogy milyen emberek. Két A/4-es lapot vesz elő, tele aláírásokkal. Olyan környékbeliek szignózták, akik támogatják őket. Mert megértik, miért tették azt, amit tettek, akkor és ott. Hogy nem rosszat akartak, csak a mamát menteni. Hiába. Pedig László szerint sokan még segítettek is neki. Utána pedig próbálták vigasztalni őket.
***
Az eső elállt. Szürkén és piszkosan ázik az aszfalt a pocsolyákban. A kertek végében nyugodt a Szinva. A családi házak mögött új meder, szépen kikövezve. A kis híd másik oldalán, a panelházak tövében meglazult betongerendák merednek ki a meder falából. Várják az újabb esőt. És talán az újabb árvizet.
Petruskó Norbert