– Rendezőként, alkotó emberként pályázik egy háromtagozatos intézmény élére. Mi döntésének az oka?
– A pályázatra – a kiírás értelmében – egyedül jelentkezem, de izgalmas, erős csapat áll mögöttem. A pályázat szellemisége több hónapos együttgondolkodás eredménye. Hat rendező, két dramaturg, zenei vezető, marketing-szakember dolgozott rajta, de igen jó munkakapcsolatot ápolunk Kesselyák Gergellyel, az operafesztivál művészeti vezetőjével is. Ha a közgyűlésben számunkra kedvező döntés születik olyan alkotógárda jönne Miskolcra, akik az évad nagy részét itt töltik. Nyitottá, személyessé szeretném tenni a nézőkkel való kapcsolatot, ez a gondolat szintén része a pályázatnak.
– Szeretné, ha a csapat tagjai idejük nagy részét a városban töltenék. Hogyan, és legfőképpen miért kívánja őket itt tartani?
– Számomra fontos, hogy ne átutazó vendégekkel dolgozzak. A közös munkába való bekapcsolódás egyik feltétele volt, hogy mindenki legalább két darab rendezését vállalja, továbbá vegyen részt a színház egyéb művészeti és iskolai programjainak kitalálásában. Azt akartam, hogy a rendezők ne csak az általuk színre állított előadásért, de az intézmény egészéért, a közönséggel való kapcsolatért is felelősséget érezzenek. Ez akkor lehetséges, ha a színházi évad tíz hónapjából legalább hat-hét hónapot itt töltenek. Fontos szempont, hogy a rendezők érezzék, kiknek készítik az előadásokat. Az évad befejezése után - az operafesztivált követően két nyári színházi találkozót szeretnénk elindítani, ennek szervezésében szintén közreműködnének.
– Három nyári fesztivált elbír a város?
– Ha azok különböző közönségrétegeket szólítanak meg, akkor mindenképp. Ráadásul ezek a fesztiválok országos figyelmet, szakmai érdeklődést is keltenének. Pályám elején a miskolci nemzetiben voltam igazgatóhelyettes. Jó érzés volt látni azt a nyitottságot, kíváncsiságot, amellyel a különböző új produkciókat fogadták. A miskolci közönség számomra országos szinten is az egyik legérzékenyebb, fogékonyabb publikum. Az sem véletlen, hogy szinte a semmiből nemzetközi hírű operafesztivál tudott gyökeret verni a városban. „Bartók+…” néven kevés magyarországi városban lehetne teltházas operafesztivált szervezni. Ennek talán a majd két évszázados, hagyományos színház-szeretet az oka, hiszen ha jól tudom, Miskolcon nyitották meg a mai Magyarország területén az első magyar nyelvű kőszínházat.
– Milyen tematikájú fesztiválokkal gazdagodna Miskolc, ha a színház élére kerül?
–Az operafesztivál után, június második felében, előbb a határon túli magyar nyelvű színházak, azt követően pedig az európai színházi akadémiák vizsgaelőadásainak egy hetes szemléjét szerveznénk meg. Az egyikhez mindenképp jelentős uniós támogatásra számítunk, a másikhoz pedig központi hozzájárulást igényelnénk. Reméljük, hogy e két nyári fesztivál azokat a nézőket is becsábítja a színházba, akik korábban csak ritkán éltek ezzel a lehetőséggel.
– Pályázatában három fő irányt jelöl ki. A fesztiválok mellett melyik a másik két meghatározó törekvés?
– Megpróbálunk valódi és kézzelfogható tartalmat adni annak, hogy a miskolci teátrum egy nemzeti színház. Én ezt a magyar drámához való viszonyunkban vélem megtalálni. Minden évadban szeretnék megkülönböztetett figyelmet szentelni egy klasszikus magyar drámai műnek és egy kortárs magyar szerzőnek, ami segít a drámairodalmunkban lévő értékeket felmutatni. A másik fő törekvésünk – ami nem független az előbbitől - a színház kinyitása a fiatalok felé. Ezt nemcsak a szokásos módon – beavató színházi előadások, rendhagyó irodalom-órák – tervezzük elérni, hanem olyan közvetlen, személyes kapcsolat kiépítésével, ami az előadásokhoz, a színházban dolgozó alkotókhoz is közelebb hozza a fiatalokat.
– Drámaíróként hogyan képzeli a műfaj életét Miskolcon?
– Elsősorban a kortársaimat szeretném jobb helyzetbe hozni. A Drámaírói Kerekasztal egyik alapítójaként tudom, milyen sokat jelent, ha a közönség kíváncsi arra a tükörre, amit a mai szerzők tartanak a kornak. Szeretném Miskolcra csábítani a mai drámaírókat, örülnék, ha több új drámát itt látna először a közönség – még akkor is, ha ez felolvasó színházi előadást jelent.
– Mi a véleménye a miskolci nemzeti társulatáról?
– A középkorú vagy idősebb színészeket jól ismerem, hisz’ már akkor is a társulat tagjai voltak, amikor itt dolgoztam. Õket nagyon szerettem, sokra becsültem. Szegedi Dezsőt még Pestre is meghívtam egyik előadásomba. A fiatalokat kevésbé ismerem, de rendszeresen nézem az előadásokat, és a rendezőim is több produkciót láttak már. Nem szeretném alapjaiban felbolygatni a társulatot, inkább olyan fiatalokat, főiskolásokat hívnék, akik most kezdik a pályájukat. Emlékszem, hogy annak idején, milyen sokat jelentett számomra az a szeretet, amellyel a város a színészeket befogadta. Szervét Tibor Miskolcon már ünnepelt és népszerű művész volt, amikor országosan még szinte nem is ismerték. Szeretném, ha a következő időszakban is lennének színészek, akiknek a pályája a miskolci színházból indul. Az első közönség szeretete nagy felhajtó erő tud lenni. Ezen kívül néhány hiányzó szerepkört szeretnék betölteni olyan érett, erejük teljében lévő ismert színészekkel, akik dinamikát, újfajta ihletet hozhatnak a társulatba.
– Ha megnyerné a pályázatot, mint rendező mivel mutatkozna be a közönségnek?
– Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen. Nem könnyű döntés. Az egyik régóta dédelgetett tervem a Vágy villamosa, a másik a Hamlet lenne. A Hamlet talán népszerűbb, egyetemesebb, Tennesse Williams darabjában viszont olyan probléma merül fel – a kiszolgáltatottság, az érzékenység és a nyers brutalitás kérdése –, amivel gyakran szembesül ma az ember. A színház pedig arra való, hogy nyilvánossá tegye azt, ami személyes és közös élménnyé, ami az egyes ember titka.
Kiss Judit
Fotó: Juhász Ákos
– A pályázatra – a kiírás értelmében – egyedül jelentkezem, de izgalmas, erős csapat áll mögöttem. A pályázat szellemisége több hónapos együttgondolkodás eredménye. Hat rendező, két dramaturg, zenei vezető, marketing-szakember dolgozott rajta, de igen jó munkakapcsolatot ápolunk Kesselyák Gergellyel, az operafesztivál művészeti vezetőjével is. Ha a közgyűlésben számunkra kedvező döntés születik olyan alkotógárda jönne Miskolcra, akik az évad nagy részét itt töltik. Nyitottá, személyessé szeretném tenni a nézőkkel való kapcsolatot, ez a gondolat szintén része a pályázatnak.
– Szeretné, ha a csapat tagjai idejük nagy részét a városban töltenék. Hogyan, és legfőképpen miért kívánja őket itt tartani?
– Számomra fontos, hogy ne átutazó vendégekkel dolgozzak. A közös munkába való bekapcsolódás egyik feltétele volt, hogy mindenki legalább két darab rendezését vállalja, továbbá vegyen részt a színház egyéb művészeti és iskolai programjainak kitalálásában. Azt akartam, hogy a rendezők ne csak az általuk színre állított előadásért, de az intézmény egészéért, a közönséggel való kapcsolatért is felelősséget érezzenek. Ez akkor lehetséges, ha a színházi évad tíz hónapjából legalább hat-hét hónapot itt töltenek. Fontos szempont, hogy a rendezők érezzék, kiknek készítik az előadásokat. Az évad befejezése után - az operafesztivált követően két nyári színházi találkozót szeretnénk elindítani, ennek szervezésében szintén közreműködnének.
– Három nyári fesztivált elbír a város?
– Ha azok különböző közönségrétegeket szólítanak meg, akkor mindenképp. Ráadásul ezek a fesztiválok országos figyelmet, szakmai érdeklődést is keltenének. Pályám elején a miskolci nemzetiben voltam igazgatóhelyettes. Jó érzés volt látni azt a nyitottságot, kíváncsiságot, amellyel a különböző új produkciókat fogadták. A miskolci közönség számomra országos szinten is az egyik legérzékenyebb, fogékonyabb publikum. Az sem véletlen, hogy szinte a semmiből nemzetközi hírű operafesztivál tudott gyökeret verni a városban. „Bartók+…” néven kevés magyarországi városban lehetne teltházas operafesztivált szervezni. Ennek talán a majd két évszázados, hagyományos színház-szeretet az oka, hiszen ha jól tudom, Miskolcon nyitották meg a mai Magyarország területén az első magyar nyelvű kőszínházat.
– Milyen tematikájú fesztiválokkal gazdagodna Miskolc, ha a színház élére kerül?
–Az operafesztivál után, június második felében, előbb a határon túli magyar nyelvű színházak, azt követően pedig az európai színházi akadémiák vizsgaelőadásainak egy hetes szemléjét szerveznénk meg. Az egyikhez mindenképp jelentős uniós támogatásra számítunk, a másikhoz pedig központi hozzájárulást igényelnénk. Reméljük, hogy e két nyári fesztivál azokat a nézőket is becsábítja a színházba, akik korábban csak ritkán éltek ezzel a lehetőséggel.
– Pályázatában három fő irányt jelöl ki. A fesztiválok mellett melyik a másik két meghatározó törekvés?
– Megpróbálunk valódi és kézzelfogható tartalmat adni annak, hogy a miskolci teátrum egy nemzeti színház. Én ezt a magyar drámához való viszonyunkban vélem megtalálni. Minden évadban szeretnék megkülönböztetett figyelmet szentelni egy klasszikus magyar drámai műnek és egy kortárs magyar szerzőnek, ami segít a drámairodalmunkban lévő értékeket felmutatni. A másik fő törekvésünk – ami nem független az előbbitől - a színház kinyitása a fiatalok felé. Ezt nemcsak a szokásos módon – beavató színházi előadások, rendhagyó irodalom-órák – tervezzük elérni, hanem olyan közvetlen, személyes kapcsolat kiépítésével, ami az előadásokhoz, a színházban dolgozó alkotókhoz is közelebb hozza a fiatalokat.
– Drámaíróként hogyan képzeli a műfaj életét Miskolcon?
– Elsősorban a kortársaimat szeretném jobb helyzetbe hozni. A Drámaírói Kerekasztal egyik alapítójaként tudom, milyen sokat jelent, ha a közönség kíváncsi arra a tükörre, amit a mai szerzők tartanak a kornak. Szeretném Miskolcra csábítani a mai drámaírókat, örülnék, ha több új drámát itt látna először a közönség – még akkor is, ha ez felolvasó színházi előadást jelent.
– Mi a véleménye a miskolci nemzeti társulatáról?
– A középkorú vagy idősebb színészeket jól ismerem, hisz’ már akkor is a társulat tagjai voltak, amikor itt dolgoztam. Õket nagyon szerettem, sokra becsültem. Szegedi Dezsőt még Pestre is meghívtam egyik előadásomba. A fiatalokat kevésbé ismerem, de rendszeresen nézem az előadásokat, és a rendezőim is több produkciót láttak már. Nem szeretném alapjaiban felbolygatni a társulatot, inkább olyan fiatalokat, főiskolásokat hívnék, akik most kezdik a pályájukat. Emlékszem, hogy annak idején, milyen sokat jelentett számomra az a szeretet, amellyel a város a színészeket befogadta. Szervét Tibor Miskolcon már ünnepelt és népszerű művész volt, amikor országosan még szinte nem is ismerték. Szeretném, ha a következő időszakban is lennének színészek, akiknek a pályája a miskolci színházból indul. Az első közönség szeretete nagy felhajtó erő tud lenni. Ezen kívül néhány hiányzó szerepkört szeretnék betölteni olyan érett, erejük teljében lévő ismert színészekkel, akik dinamikát, újfajta ihletet hozhatnak a társulatba.
– Ha megnyerné a pályázatot, mint rendező mivel mutatkozna be a közönségnek?
– Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen. Nem könnyű döntés. Az egyik régóta dédelgetett tervem a Vágy villamosa, a másik a Hamlet lenne. A Hamlet talán népszerűbb, egyetemesebb, Tennesse Williams darabjában viszont olyan probléma merül fel – a kiszolgáltatottság, az érzékenység és a nyers brutalitás kérdése –, amivel gyakran szembesül ma az ember. A színház pedig arra való, hogy nyilvánossá tegye azt, ami személyes és közös élménnyé, ami az egyes ember titka.
Kiss Judit
Fotó: Juhász Ákos