Ugrás a tartalomra

Selyemrét: épülnek a medencék

Létrehozva
Preview Image


Pásztor Imre,
a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, a munkák jó ütemben haladnak, mostanra a kivitelező Hajdúép Kft. szakemberei már elkészítették a gyermekmedence alapját és elindult a falak zsaluzása, a csúszda és a tornamedence szerelőbeton-elkészítése folyamatban van, az északi medencék alapozását elkészítették, a szerelőbeton elkészítése folyamatban van.
– Túl ezen elkészült már 90 százalékban a déli gépház fala, az északi gépháznak a szerelőbetonját már elkészítették, a fenéklemezt elkezdték betonozni – mondta Pásztor Imre.

Túl ezen elkészültek a kábelek kiváltásával is, és megkezdték a működő medence ürítő csövének kiváltását és a tereprendezés is folyamatos.

selyemret_epitkezes_120106_ja_5.jpg

Mint arról múlt héten beszámoltunk a szerződéskötésre azután kerülhetett sor, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság október elején megszüntette a Selyemréti Strandfürdő medenceépítésére kiírt pályázat eredménye ellen a harmadik helyre rangsorolt pályázó kérelme alapján indított jogorvoslati eljárást. Az érvényes ajánlatot tevők közül a legalacsonyabb összegű – 893.704.996 forint – ellenszolgáltatást megajánló Hajdúép Kft. ajánlattevőt hirdette ki győztesnek az ajánlatkérő Miskolci Turisztikai Kft.

A műszaki tartalomnak megfelelően, egy öt egységből álló termálvizes, feszített víztükrű, vízvisszaforgató-szűrő rendszerű, összesen 1728 négyzetméter vízterületű medencecsoport épül, dögönyöző medencével (232 négyzetméter), ülőmenedencével (727 négyzetméter), egy 25 méteres úszómedencével (425 négyzetméter), csúszdákkal, csúszdamedencével (206 négyzetméter) és egy háromtagú gyermekmedencével (138 négyzetméter).

Fontos, hogy a Selyemréti Strandfürdő meglévő egy medencéje, jelenleg sátorral fedve, az építkezés alatt is várja az úszni vágyókat.

Tajthy Ákos

Fotó: Juhász Ákos