Ugrás a tartalomra

Házszentelés az Õszi Napsugár Otthonban

Létrehozva
Vízkereszt ünnepe után pár nappal Orosz Atanáz görög katolikus püspök exarcha megszentelte az Õszi Napsugár Otthont szerdán. A görög katolikus egyházban az ünnep alkalmával víz- és házszentelést is végeznek, így az otthon felkérésére áldást hoztak ide is a lakóknak.
– Végtelen öröm számunkra, hogy a püspök exarcha ellátogatott hozzánk Vízkereszt ünnepe után, és elmondja áldását, majd megszenteli az intézményünket – ezekkel a szavakkal fogadta Radomszki Lászlóné, az otthon igazgatója Orosz Atanáz görög katolikus püspök exarchát.

A görög katolikus egyházban Vízkereszt ünnepén arról emlékeznek meg, hogy Jézust Keresztelő Szent János megkeresztelte a Jordán folyóban. Ennek emlékére a templomokban vizet szentelnek, a püspök exarcha szerint azonban fontos, hogy minél többeknek jusson az áldásból.

– Bátorítást és vigasztalást hoztam az otthon lakóinak, hogy ők is lássák: Isten senkit nem hagy egyedül akkor sem, ha erőnk fogytán lenne. Isten kegyelméből megszentelt vízzel érkeztem, mellyel nemcsak az ebédlő falaira, az intézményre, hanem a benne élőkre is kérem Isten áldását – mondta Orosz Atanáz.

oszinapsugar_szenteles_120111_ja_9.jpg

Papp András görög katolikus parókus megjegyezte, mivel rendszeresen jár az otthonba, pontosan tudja, hogy mi mindent láttak már az ebédlő falai. Nemcsak a táplálkozás, hanem ünnepségek helyszíne is, ezúttal egy Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódó szertartásé.
– Remélem, hogy rengeteg szép ünnepséget rendeznek a jövőben is a most megszentelt ebédlőben – mondta a parókus.

Az ünnepi köszöntőket követően Orosz Atanáz megszentelte az ebédlőt, és Isten áldását kérte az intézményre és lakóira, majd sok türelmet, szeretetet, és lelki jólétet kívánt az időseknek. Ezután a két egyházi ember az otthon lakóinak közös ajándékát vehette át.

A rövid ceremónia után Baloginé Rónai Beáta mentálhigiénés csoportvezetőtől megtudtuk, az idősek már napok óta izgatottan várták a szentelést. Véleménye szerint igényük és szükségük van az egyházi vezetők nyugtató szavaira – ennek megfelelően heti rendszerességgel tartanak református istentiszteletet, görög katolikus liturgiát és római katolikus misét az otthon falain belül.

Kujan I.
fotó: Juhász Á.