Szegedi Márton (képünkön) a Szimbiózis Alapítvány martin-kertvárosi Habilitációs Központjában tartott bejárást Jakab Péter önkormányzati képviselővel szerdán. A párt miskolci elnök-frakcióvezetője szerint az eddig elbocsátott 12 dolgozót további negyven követheti, így pedig veszélybe kerülhet a fogyatékos-ellátás a városban. A politikus elmondta, a szervezet több mint 160 munkahelyet teremtett az elmúlt hat évben, emellett pályázat útján mintegy 1,8 milliárd forintot nyert, jelentős városi ingatlanokat fejlesztve ezzel.– A Szimbiózis komoly bajba kerülhet, ha a várostól nem kap támogatást – hangsúlyozta a városatya.
A Jobbik önkormányzati képviselője, Jakab Péter szerint Kriza Ákos polgármester nem ezt ígérte a választások előtt, a „munkahelyrombolás” időszakát éljük. Kiemelte, ötmillió forint támogatásra lenne szüksége évente az alapítványnak a biztonságos működéshez.
– Megkérjük a városvezetést, jelenjen meg a költségvetésben ez a tétel. Ötmillió forint csekély összeg ahhoz képest, amit a szervezet „behozott” Miskolcnak. A 336 millió forintos áfavisszatérítésből például fedezni lehetne ezt a forrást, ennek töredékével is évekre megoldódna a Szimbiózis helyzete – zárta a politikus.
A témában megkerestük a polgármesteri hivatalt is: Dobos Tímea szóvivő érdeklődésünkre elmondta, már az ünnepek előtt is hangsúlyozták, a városnak fontosak az alapítványok, és már akkor ígéretet tettek arra, találkoznak a szervezetek, így a Szimbiózis képviselőivel. Az ünnepek miatt csúszott a kapcsolatfelvétel, de Kriza Ákos polgármester jövő hét kedden találkozik az ügyben a Szimbiózis Alapítvány vezetőivel.
S. P.