Gúr Nándor szerint akár a gazdaság, akár az adópolitika, vagy éppen a foglalkoztatottság alakulását nézzük, tragikus a helyzet, és – mint mondta – ez a kormány intézkedéseinek köszönhető.
Mint mondta, a gazdasági kérdésekben kudarcok sorozatával kell szembenéznie a kormánynak. Ezek között említette a pénzintézetekkel szembeni viselkedést, melynek köszönhetően a bankok mára nem, vagy nehezen adnak hitelt, a versenyszférát tekintve pedig a kormányzati intézkedések esélytelenné tettek újabb fejlesztéseket, sőt a már futókat sem biztos, hogy be tudják majd fejezni.
Adópolitikában Gúr Nándor leginkább az egykulcsos adórendszert és az Európában egyedülállóan magas, 27 százalékos áfát tartotta a legnagyobb hibának.
– Az SZJA változás azoktól vett el, akik eddig is keveset kerestek, az ÁFA pedig 150 ezermillió többletbevétel ugyan az államnak, azt azonban szintén a kiskeresetűek fizetik meg – hangsúlyozta Gúr Nándor. Hozzátette, szégyenletes, hogy mindezt ráadásul az egyik ellenzéki párt, a Jobbik támogatni tudja.
Foglalkoztatáspolitikáról szólva elmondta, 1 millió új munkahelyet ígért a kormány, ehhez képest közel 60 ezerrel kevesebben dolgoznak most, mint 2008-ban, a válság kezdete előtt. Gúr Nándor szerint a szociális biztonságot is felszámolta a kormány, csökkentek az erre fordított kiadások, a jogosultak köre, száma és a jogosultságok felületei is.
– Nem szeretnék pesszimista lenni, de attól félek, hogy év végére pedig még tragikusabb lesz a helyzet – húzta alá Gúr.
A politikus végül szólt arról is, az elhibázott gazdaságpolitika, a magas deficit miatt félő, hogy 2013-tól elapadnak az uniós források az ország számára, ami újabb munkahelyek megszűnésével járhat, ráadásul a kormány az Európai Unió pénzügyi elveivel is szembemegy, melynek szintén súlyos következményei lehetnek a mindennapjait élő emberek számára.
T. Á.