Ugrás a tartalomra

Nem tudni, ki üzemeltethet három külképviseletet

Létrehozva
Eredménytelen lett három magyar külképviselet - az Európai Unió mellett működő brüsszeli nagykövetség, a bécsi összevont külképviselet és a berlini nagykövetség - létesítményeinek üzemeltetésére kiírt három közbeszerzés, mivel az ajánlattevők a rendelkezésre álló összegnél jóval többért vállalták volna a feladatot. Mindhárom tender eredménye a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A feladat minden esetben azonos volt: az épületek és a járművek üzemeltetése, sofőrszolgálat, valamint catering szolgáltatások végzése. A két ajánlattevő is megegyezett mindhárom közbeszerzésen: az egyik konzorciumot - Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. alkotta, míg a másik tagjai a Hérosz FM Üzemeltetési Kft. és a Primofor Üzemeltetési Kft. voltak.
    
A brüsszeli tendert a Magyar Köztársaság EU melletti állandó képviselete írta ki, 4 évre nettó 400 millió forint becsült értékkel. A végső ajánlat évi 245 millió forint volt, 300 forintos euróárfolyamon számolva.
    
A bécsi nagykövetség az összevont külképviselet (nagykövetség, állandó EBESZ-képviselet és állandó ENSZ-képviselet) létesítményeinek üzemeltetésére 4 évre 280 millió forintot szánt, a végső ajánlat évi 261 millió forint volt 280 forintos euróárfolyamon számolva.
    
Végül a Külügyminisztérium által a berlini nagykövetség üzemeltetésére kiírt tenderen a becsült ár 4 évre 240 millió forint volt, a végső ajánlat évi 449 millió forint volt, 280 forintos euró árfolyamon számolva.

MTI