Ugrás a tartalomra

Századik születésnapján köszöntötték

Létrehozva
Jó egészséget és további boldog éveket kívánt az ünnepeltnek levelében Orbán Viktor miniszterelnök, melyet az ország szépkorú polgárai iránti tisztelet és hála kifejezésére küldenek szét szerte az országban. Egy ilyen, személyre szóló levéllel és egy csokor virággal a kezében érkezett meg a Forrásvölgy utcába Zsiga Marcell alpolgármester és Kovács Józsefné Budai Mária, a terület önkormányzati képviselője.

100eves-farkasne-120111ml_09.jpg

Az ünnepelttel és családtagjaival folytatott kedélyes beszélgetés során megtudtuk, a születésnapos jó egészségnek örvend, az orvosok szerint erős a szervezete, vérnyomáspanaszai vannak csak időnként. Marika néni elmondta, sose várta annyira a karácsonyt, mint legutóbb, hiszen közeledett a századik születésnapja, amit már nagyon várt. Bevallása szerint voltak jó és rossz periódusok az életében, de türelemmel és kitartással mindenen túl tudott lépni.

Preview Image

Miskolc városa figyelemmel kíséri, és tiszteletét fejezi ki a magas kort megélt miskolci polgároknak. Mint Zsiga Marcell alpolgármester fogalmazott, fontos megemlékezni róluk, mivel az idősektől rengeteget lehet tanulni: tudást, türelmet és szeretetet – felgyorsult, stresszel teli világunkban nagy szükségünk van mindezekre.

Kujan I.
fotó: Mocsári L.