Ugrás a tartalomra

A karácsonyi vásárról pró és kontra

Létrehozva
Kinek a „boltja” volt a Karácsonyi vásár?  – ezzel a címmel tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Földesi Norbert az MSZP önkormányzati frakcióvezető-helyettese. A képviselő megkérdőjelezte, hogy szükséges volt-e külső céget megbízni a szervezési munkákkal, a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. szerint a kérdéses cég azonban hosszú évek óta ellát szervezési és technikai feladatokat a város rendezvényein.
Földesi Norbert (MSZP) szerint Miskolchoz méltatlan volt a karácsonyi vásár színvonala, amire nem mentség a mostani válság sem, hiszen – mint leszögezte – Egerben a korábbi évekhez hasonlóan most is jobb volt a vásár.
– Ez egy turistacsalogató látványosság is lehetett volna, a miskolciak is jól érezhették magukat volna, arról nem is beszélve, hogy a Miskolci Kulturális Szövetség (MKSZ) Nonprofit Kft. referenciamunkája is lehetett volna. Végül egyik sem lett – mondta Földesi Norbert.

Utóbbi mondatát kifejtve elmondta, a szocialisták tudomására jutott (állítását alátámasztva egy e-mailt is mutatott a képviselő), hogy az MKSZ egy külső cégnek adta át a megkereséseket, és a karácsonyi vásár tényleges szervezési munkáit a Dominum Szervező Kft. végezte el. Földesi Norbert megismételte egy korábbi, tavaly szeptemberben tartott sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentéseit Lengyel Zsolttal, a cég korábbi, és Marosi Katalinnal, a jelenlegi ügyvezetővel kapcsolatban.

Kérdésként merül fel ezek után Földesi Norbert szerint, hogy mi értelme is volt létrehozni a teljesen önkormányzati tulajdonú céget.
– Felmerült bennünk a kétely, hogy vajon nem arról van-e szó, hogy csupán azért, hogy legyen egy puffer cég a városvezetés, és ismerőseinek cége között? – tette hozzá a frakcióvezető-helyettes.

– Tudni szeretnénk mennyi volt a karácsonyi vásár bevétele és ebből milyen arányban osztozott az MKSZ és a Dominum Szervező Kft.? Miért kellett ismét egy ismerős cégét helyzetbe hozni, és miért nem írtak ki pályázatot az elvégzendő munkára? Illetve, ha a munkát nem tudta elvégezni az MKSZ, akkor milyen létjogosultsága van a működésre? – tette fel a szocialisták kérdéseit Földesi Norbert.

Lengyel Zsolt a tájékoztató után kérdésünkre elmondta, a szocialista frakcióvezető rágalmait visszautasítja és az ügyben megteszi a szükséges jogi lépéseket.

***
„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Földesi Norbert (MSZP) önkormányzati frakcióvezető-helyettes úr decemberben valószínűleg nem vett részt a város adventi programjain, ezért tette azt a kijelentést, hogy a miskolciak nem érezték jól magukat a rendezvényeken" – reagált a minap.hu-nak közleményben Némedi Varga Zoltán, a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. ügyvezetője.

„Ezért utólag is szeretnénk tájékoztatni, hogy az elmúlt évekhez képest Miskolc és a Miskolci Kulturális Szövetség több helyen szervezett programokat a belvárosban. Képviselő úr tájékoztatása végett elmondanánk, hogy a karácsonyi vásárt az árusok kérésére a Centrumnál (ahol legnagyobb az átmenő forgalom), a Miskolciak Karácsonyát a Szinva teraszon és a Miskolci Szalon-Czukor című ünnepváró rendezvényeket pedig a Szent István téren rendeztük meg.”

– Mint ahogy korábbi nyilatkozataimban is elmondtam a karácsonyi vásár rendezéséből befolyt összeget a másik két ingyenes rendezvény megvalósítására költöttük – hangsúlyozta Némedi Varga Zoltán.

Hozzátette, a DOMINUM Szervező Kft.-vel a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál Kft.-nek (a cég átalakításával jött létre tavaly a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft.) több éves együttműködése van.

”A cég korábban és most is szervezési és technikai feladatokat látott el megbízási szerződéssel. A Karácsonyi Vásár teljes bevétele a Miskolci Kulturális Szövetséghez folyt be. A cég vezetője Marosi Katalin 2007-től több városi rendezvény lebonyolításában (RegimentFest,Montmarte kísérő rendezvényét a Szüreti fesztivált, Miskolc Város Napja, Miskolci Egészségnap, Operafesztivál, Adventi ünnep) vett részt.”

– Földesi Norbert azon kijelentését, mely szerint Lengyel Zsolt aktívan részt vett a karácsonyi vásár szervezésében ezúton cáfoljuk. Bízunk benne, a 2012-es évben az MKSZ által szervezett kulturális rendezvényein a Képviselő Úrral személyesen is találkozhatunk – zárta sorait Némedi Varga Zoltán.

minap.hu