Ugrás a tartalomra

Kiskertészek az óvodában

Létrehozva
Díjátadóval zárult csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által a Miskolci kistérség óvodáinak meghirdetett „Kertész leszek…” című környezet-egészségügyi program.
kertesz_leszek_120112_ja_3.jpg
A támogatással immár harmadik alkalommal megvalósult pályázat során a gyermekek minden hónapban új feladatokat kaptak: virágmagok ültetése, palántagondozás és kiültetés, növényápolás, rajzverseny, virágmagok begyűjtése. A program célja volt a gyermekek környezettudatos magatartásra nevelése, virágoskert kialakítása az óvodákban, valamint aktív részvétel a növények gondozásában. A kerteknek fantázianevet is kellett adni, a kertépítés lépéseit pedig folyamatosan nyomon követte, dokumentálta a népegészségügyi szerv.

A projektben 12 óvoda vett részt, ebből kilenc miskolci, kettő ongai és egy emődi. A legjobbnak idén a miskolci Áfonyáskert Óvoda bizonyult, második a Benedek Elek Óvoda (Szolártsik tér) lett szintén a megyeszékhelyről, míg a harmadik helyre az emődi Rákóczi úti Óvoda gyermekei értek oda. A győztesek fődíjként az oklevél mellett egy kültéri csúszdát vihetnek majd haza.

Az idén is elinduló programra a szervezők még több óvoda jelentkezését várják.

S. P.
fotó: Juhász Á.