Ugrás a tartalomra

Egymás ellen a két Volán

Létrehozva
Az NB I-es férfi asztalitenisz csapatbajnokságban a hét végén a második tavaszi forduló mérkőzéseit rendezik meg. A sorsolás szeszélye folytán a Borsod Volán I és II csapata ezúttal egymás ellen lép asztalhoz.
A sportágat ismerők különösebb kockázat nélkül vállalkozhatnak jóslásra: melyik csapat zsebeli be a győzelemért járó két pontot. A különbség meglehetősen nagy, és ennek igazolásához elegendő rápillantani a bajnoki táblázatra.

Azt lehet leolvasni, hogy a Volán I pillanatnyilag az ötödik 11 ponttal, a Volán II ugyanakkor csak a tizedik helyen rostokol 2 ponttal. Az első csapatban négyen állnak, meglehetősen jelentős előnnyel. A Veresegyház 18, a Nyírbátor 17, míg a Jászberény és a Cegléd 16-16 pontot gyűjtött eddig. Ezeket a csapatokat igen nehéz lesz utolérni, igazi bravúrok kellenének hozzá. Ráadásul még az is idegesítő lehet a közlekedésiek számára, hogy a nyakukban ott liheg az ATSK Szeged, amelynek ugyancsak 11 pontja van jelenleg. Reálisan tehát az ötödik, vagy a hatodik hely néz ki az idény végén a Volán gárdájának, és ez mindenképpen visszalépés. Tavalyelőtt ugyanis az alakulat megnyerte az NB I Keleti csoportban a bajnokságot, tavaly pedig a második helyen végzett.

Jóval sanyarúbb a helyzete a Volán II együttesének. Azt már tavaly nyáron, a feljutás kiharcolása után tudni lehetett, hogy pokoli szezon előtt áll a gárda. Így is történt, sorban szenvedte el a súlyos vereségeket, egyedül a Szentkirályi csapatát verte meg, de ez aligha mérvadó, hiszen az alakulat kilóg az élvonalbeli mezőnyből. Mivel három kieső lesz, a Volán második csapata aligha kerülheti el a sorsát.

Mindenesetre szombaton délelőtt, 11 órától, a hejőcsabai sportcsarnokban egymásnak feszül a két közlekedési gárda, hogy lejátssza a tavaszi első fordulóban egymás ellen esedékes összecsapását. A Volán I nagy valószínűséggel a Doros Szilárd, Kővári Balázs, Lehoczki Gábor, Nemes Vince kvartettet küldi a csatába, a másik oldalon pedig a Bodnár József, Laczkó Sándor, Macsuga József, Nagy László négyes áll majd. Az ősszel egyébként az első csapat könnyed játékkal nyert 15-3 arányban, igaz, a második vonalbeli társaság hiányos létszámban állt ki a találkozóra. Most teljes felek csatáját láthatják az érdeklődők, de az eredmény alighanem hasonló lesz az őszihez.

Doros L.