A sajtótájékoztatón elhangzott, a borsodihoz hasonló központ január első napjával Magyarország minden megyéjében megalakult. Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott az előzményekről szólva emlékeztetett, az önkormányzatok és az állam között törvények útján szabályozták újra a feladatokat, így a megyei önkormányzatok január eleje óta területfejlesztési feladatokkal foglalkoznak, az eddig általuk irányított szociális, oktatási és közművelődési intézményeket kezeli a jövőben a Megyei Intézményfenntartó Központ. A kormánymegbízott elmondta, mivel 2013-tól a települési önkormányzati oktatási intézmények is állami fenntartásba kerülnek, ezeket is a központ fogja kezelni.
– Borsod-Abaúj-Zemplén megyében január 1-jével közel 3600 embert érintett ez az átalakítás, ennyien dolgoztak korábban az átvett intézményekben, és a döntésünk alapján mindenkit átvettünk – hangsúlyozta Demeter Ervin.

Mint mondta, az intézmények vezetői posztjaira pályázatokat írnak ki, ám március 30-ig még a korábbi vezetők irányítanak.
– Az új vezetőkről március 30-ig a megyei kormánymegbízottak és a közigazgatási és igazságügyi miniszter közösen dönt – tette hozzá Demeter Ervin.
Nagy András, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intézményfenntartó Központ igazgatója elmondta, az átszervezés 12 intézményt érint. Hangsúlyozta, az átalakítás célja biztonságos, átlátható hatékony irányítást létrehozni az intézményhálózat élére.
– Decembertől zajlottak az átadás-átvétel előkészületei, és a folyamat fennakadás nélkül lezárult – mondta az intézményvezető.
Elhangzott, 71 telephelyen összesen 3571 dolgozót vettek át, szociális intézményekben 4489 ellátottat, és körülbelül 1000 alkalmazottat, hét oktatási intézményben összesen 9615 tanuklót és szintén több mint ezer dolgozót, négy közművelődési intézményben, 25 telephelyen pedig összesen 245 dolgozót érintett a változás.
– Az átvett dolgozót jogviszonya, beosztása, státusza változatlan maradt – tette hozzá Nagy András.
Tajthy Ákos