Ugrás a tartalomra

A Miskolci Egyetemet is érintik a változó felsőoktatási keretszámok

Létrehozva
Közel 50 ezer főben határozták meg az államilag, vagy valamilyen formában támogatott képzésekre felvehető hallgatók számát 2012-re. A támogatott helyek száma csökken, azt azonban még nem lehet tudni, melyik képzésen milyen mértékben. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora azonban bízik és remél.



– A kormányrendelet megváltoztatta az állami keretszámokat. Lecsökkentette, de ez nem változtatja meg az egyetemre felvehető diákok számát – nyilatkozta Patkó Gyula rektor a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában, pénteken. A rektor hangsúlyozta, reméli, nem lesz változás a hallgatói létszámban, hiszen a miskolci egy szerethető egyetem. Ezen túl hozzátette, nem tartanak attól, hogy csökken a hallgatói létszám a kormányrendelet miatt.

– Egyik erősségünk a mérnökképzés, ezen a területen pedig nőtt az államilag finanszírozott létszám. Megváltoztak kapacitási adatainkat. Jelenleg 15 ezer hallgatóra, a Miskolci Egyetemen pedig szeptemberben 14 500 volt a hallgatói létszám – hangsúlyozta Patkó Gyula. Hozzátette azt is, azokon a képzési területeken, ahol jelentősen csökkent a keretszám, eddig inkább a budapesti felsőoktatási intézményeket választották a felvételizők, így a változás a fővárosi intézményeket érintheti érzékenyebben.

Kiss J.