Ugrás a tartalomra

Százharmincöt perc alatt

Létrehozva
Nem történt csoda, teljes mértékben igazolódott a papírforma a szombaton lejátszott Borsod Volán II – Borsod Volán I mérkőzésen. Az NB I-es férfi asztalitenisz csapatbajnokság keretében feszült egymásnak a két alakulat, és röpke 135 perc elteltével már az asztalokat pakolták a hejőcsabai sportcsarnokban.
Persze, számítani lehetett arra, hogy a jóval erősebb, acélosabb első csapat tagjai aligha izzadnak meg az összecsapáson, hiszen jelentős a játékosok közötti tudásbeli különbség. De arra aligha gondolt bárki is, hogy a Volán I még emberelőnyt is adhat testvércsapatának.

Történt, hogy a párosok mérkőzésén még Lehoczki Gábor is szóhoz jutott az első csapatban, az egyéni mérkőzéseket azonban már nem vállalta:
-    Nem érzem magam túlságosan jól – mondta érdeklődésünkre. – Kerülget a láz, ráadásul legyengültem, és a gyomrom sem az igazi. Így jobb, ha nem erőltetem a játékot.

Persze, gyorsan kiderült, hogy távolléte sem jelentett kockázatot. A harmadik (egyébként NB III-ban szereplő) alakulattól átvezényelték Simonyi Gábort a „nagyokhoz”, akik így legalább ránézésre is csapatot alkottak, és teljes létszámban vehették fel a küzdelmet.

A párosoknál a Doros Szilárd, Kővári Balázs egység három játszmában verte a Macsuga József, Nagy László egységet. A Lehoczki Gábor, Nemes Vince duónak ez öt játszma során sikerült, ők a Bodnár József, Laczkó Sándor egységet regulázták meg.

Ami pedig az egyéni mérkőzéseket illeti: nos, ezek meglehetősen egyhangúan csordogáltak. Minden körben három parti jutott az első csapat tagjainak, egy pedig a másodiknak. Azt szükségtelen hangsúlyozni, hogy ezeket a mérkőzéseket rendre Simonyi Gábor ellen gyűjtötték be. Egyetlen váratlan fordulatot jegyezhettünk fel a találkozón: a harmadik egyéni körben Kővári Balázst annyira kihozta a sodrából az ablakokon betűző napfény, hogy egész egyszerűen elütötte magát. Láthatóan csak arra törekedett, hogy minél előbb vége legyen az összecsapásnak. Így Nagy László örülhetett, aki elmondhatta magáról, hogy ő tudott egyedül két partit nyerni a Volán I ellen.

A vége persze teljesen sima ügy lett, ami azt is jelenti, hogy a Volán I megerősítette ötödik helyét a táblázaton, a Volán II pozíciója azonban változatlan maradt, és miután az együttes vészes ponthiányban szenved, egyre jobban közelít az osztályból való kiesés felé.

Borsod Volán II – Borsod Volán I 5-13
Miskolc, NB I Keleti csoport, férfi.
Győztek: Nagy L. (2), Bodnár (1), Laczkó (1), Macsuga (1), illetve Doros Sz. (4), Nemes (4), Kővári (3), a Doros, Kővári és a Lehoczki, Nemes pár.

D. L.