Ugrás a tartalomra

Február közepéig bíróság elé állnak Felsőzsolca volt vezetői

Létrehozva
A hivatali korrupcióval vádolt volt felsőzsolcai vezetők ügyét a Dósa Ágnes bíró által vezetett tanács tárgyalja majd. Az első tárgyalási nap időpontját még nem tűzték ki, de legkésőbb február 15-éig bíróság elé áll a volt jegyző, aljegyző és a város korábbi polgármestere és két hivatali dolgozó akiknek okirathamisításért kell felelniük.
–Az ügy gazdája Dósa Ágnes bíró. A tárgyalás időpontja még nincs kijelölve. Most lett kikézbesítve a vádirat a vádlottaknak. A kézhezvételtől számított 15 napon belül bizonyítási kérelmet terjeszthetnek elő a vádlottak, vagy a védőik. Mivel a határidőn belül vagyunk, ezért nem tudjuk, hogy élni kívánnak-e ezzel a lehetőséggel vagy sem. Ennek azonban nincs halasztó hatálya a tárgyalás megkezdésére. Mivel a vádirat december 15-én érkezett meg ezért február 15-éig biztos, hogy lesz benne tárgyalás – közölte érdeklődésünkre Szabó József bíró, a Miskolci Törvényszék szóvivője.

Mint beszámoltunk róla a volt jegyzőt és az aljegyzőt tízrendbeli, hivatalos személyként kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel vádolják, a volt polgármester ellen kétrendbeli vesztegetés, a két beosztott hivatalnoknál pedig közokirat-hamisítás a vád. A korrupcióval vádolt városvezetők esetében, amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket 5-15 év közötti szabadságvesztést róhatnak ki büntetésként. A jogszabály szerint egyszeri esetnél 5-10 év közötti büntetést szabhatna ki a bíróság, amelyet a bűnismétlés esetében felével megemelt a jogalkotó, így jön ki a 15 éves felső időtartam.

A volt polgármestert két bűncselekmény elkövetésével vádolták meg, érdekes lehet, hogy 10 vagy 15 év a büntethetőség felső határa esetében? Érdeklődésünkre Martossy György, a Borsod-Abaúaj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, mivel a kettő is több esetnek számít, amennyiben a bíróság mind a két esetben bűnösnek találja a vádlottat akkor esetében is 15 év a kiróható szabadságvesztés felső határa.

Cs.L.