És tegyük hozzá: január 21-én az ugyancsak előttük álló Békéscsabát fogadják Miskolcon.
Talán mindez meg is magyarázza, hogy miért nem lehetett várni a miskolciaktól huszáros produkciót. Köztudott, hogy a vasutasok roppant fiatal átlagéletkorú együttest küldhetnek hétről hétre pályára. A fiatalos lendület olykor nagyot lendíthet a gárdán, viszont a tapasztalat hiánya máskor meg visszaüthet. Nem szabad azon csodálkozni, hogy az alakulat teljesítménye nem egyenletes, bizony előfordulnak még egy mérkőzésen belül is hullámvölgyek. A rapszodikus produkció persze majd elmúlik, csak éppen a rutint kell megszerezni a leküzdéséhez.
Gödöllőn, vasárnap este egy tapasztalt, harcedzett együttes várt a miskolciakra. És nem is kellett sokat várni, hogy belássuk: ezen a találkozón aligha terem babér a miskolciaknak. A hazai alakulat semmit nem bízott a véletlenre, minden labdára nagyon figyelt, és esélyt sem adott vetélytársának. A nyitásban, illetve a fogadásban is a Gödöllő felé billent a mérleg nyelve, ráadásul a mezőnyjátékban sem nagyon tudta felvenni a versenyt az MVSC.
Csak az első játszma alakult viszonylag szorosan, de a végére itt is összejött a 8 pontos különbség, ami azért mindenképpen jelentősnek mondható. A másodikban, illetve a harmadikban már láthatóan hit és meggyőződés nélkül kísérleteztek a miskolciak, ennek nem is lehetett más a vége, mint egy sima vereség. A táblázaton ugyan a miskolciak még jelenleg is a negyedik helyen állnak, de most már mindössze egyetlen pont az előnyük az Újpest előtt, és egyre közelebb nyomul hozzájuk a Szolnok is.
Nagyon elkelne már egy igazi siker, ami helyrebillentené a játékosok önbizalmát, ellenkező esetben kínos vereségek is becsúszhatnak. A zöld-fehérek egyébként szombaton hazai környezetben játszanak, délután 5 órától a táblázat harmadik helyezettjét, a Békéscsabát látják vendégül.
Eredmény: TEVA Gödöllő – Albrecht-Miskolci VSC MISI 3-0 (17, 13, 14). Gödöllő, 100 néző.
D. L.