Ugrás a tartalomra

A Miskolci Egyetemen kedvező változásban bíznak

Létrehozva
A felvételizőknek már csak egy hónapjuk maradt, hogy eldöntsék, melyik egyetem vagy főiskola melyik szakán szeretnének továbbtanulni. Egyelőre azt lehet tudni, hogy a tavalyi 53 ezer helyett idén alig 34 ezer hallgató kezdheti meg tanulmányait valamelyik felsőoktatási intézményben, állami támogatással. Hogy ez a Miskolci Egyetemen mit jelent majd, továbbra sem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy nagyobb lesz a campus kapacitása.
Vagyis összességében több mint 3 százalékkal több hallgatót vehetnek fel idén szeptemberben. A kormányrendelet csak az államilag finanszírozott keretszámokat csökkentette le, az egyetemre felvehető diákok számát nem. A Miskolci Egyetemen ebben a tanévben 14 500 hallgató kezdhette meg tanulmányait, jövőre viszont többen, 15 ezren tanulhatnak majd itt. Azonban nem mindenkinek finanszírozza az állam a képzését. Lesznek részben támogatott és költségtérítéses hallgatók is.

Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora azt mondja, egyik erősségük a mérnökképzés és a mérnökképzés területén jelentősen növekedtek az állami finanszírozások, hallgatói létszámok, így abban bízik, hogy az állami finanszírozású hallgatóink létszáma is emelkedni fog. Azokon a területeken, ahol jelentős állami finanszírozású hallgatói létszámcsökkentés zajlott, ott az állami finanszírozású hallgatókat eddig is alapvetően Budapesten vették fel, valószínű, hogy a változás a fővárosi intézményeket fogja érzékenyen érinteni.

A pontos számok január végén jelennek meg. Az erről szóló kiadvány tartalmazni fogja a karokra felvehető hallgatók számát, mind a költégtérítésest, mind a félig finanszírozottat, mind pedig az államilag támogatottat, illetve azt is, hogy például a Miskolci Egyetemen egy költségtérítéses hallgatónak mennyibe kerül majd egy félév.

Nagy E.