Mindhárman közel álltak a továbbjutáshoz, s igazi klasszistól szenvedtek vereséget. A három magyar sportoló nem okozott csalódást.
A kazahsztáni Almatiban rendezték meg az idei World Judo Masters-t, vagyis a Mesterek tornáját, amelyen a világranglistáról valamennyi súlycsoport legjobb tizenhat judósa kapott meghívást. Köztük volt hat magyar is, ám Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva és Mészáros Anett kihagyta az idei viadalt.
A torna első versenynapján az immár újpesti színekben versenyző 57 kilogrammos Karakas Hedvig lépett tatamira. Az MVSC korábbi sportolója rendkívül harcos meccset vívott az orosz Zablugyina ellen. Az első percekben még a rivális akarata látszott érvényesülni, ám a vb-bronzérmes Karakas Hedvig a mérkőzés második felére, majd a ráadásban is valósággal felőrölte Zablugyina ellenállását, amit a döntésnél értékeltek is a bírók, akik a magyar versenyző győzelmére szavaztak.
A negyeddöntőben a súlycsoport egyik legnagyobb csillaga, a háromszoros vb-ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok portugál Telma Monteiro következett. A várakozással ellentétben a magyar judós volt sokkal aktívabb, s a támadásai is veszélyesebbnek bizonyultak, ám a rutinos portugál a magyar judós egyetlen megingását kihasználva az utolsó percben egy gyönyörű akcióval véget vetett a csatának. Karakas Hedvig az ötödik helyen végzett, ezzel nyolcvan olimpiai kvalifikációs ponthoz jutott, ami sokat érhet majd a végelszámolásnál.
A vasárnapi folytatásban két magyar judós lépett tatamira, közülük a +100 kilogrammban szereplő vb-ezüstérmes Bor Barna (Atomerőmű SE) a szlovén Ceraj elleni diadallal kezdett, majd a negyeddöntőben a japán Kamikavával nézhetett farkasszemet. Néhány hete már összemérte az erejét a japánok világbajnokával, tavaly novemberben, az open világbajnokságon a paksi judós nyert. Most is közel állt hozzá, jól kézben tartotta a meccset, egészen a hosszabbításig, amikor egy kontra akcióból a japán ért el ippont, így ő jutott tovább. Bor Barna az ötödik helyen zárta a viadalt.
A 78 kilogrammban az Európa-bajnok Joó Abigél talán be sem melegedett igazán az első mérkőzése során, néhány másodperc alatt ipponnal győzte le a kanadai Cottont. A KSI SE fiatal csillaga a negyeddöntőben az olimpiai bajnok kínai Jang Hsziu-li ellen is fergetegesen kezdett, előbb jukóra, majd vazaarival dobta meg ellenfelét, aki sokáig nem találta az ellenszert. Aztán váratlanul fordult a kocka, a kínai a földre kényszerítette a magyar judóst, aki a földharc során nem tudott szabadulni, így ipponnal Jang nyert, Joó Abigél pedig az ötödik helyen végzett.
Mindhárom magyar judós ellenfele ezüstérmes lett Almatiban, s bár akár fényes érmeket is hozhattak volna a mieink, ezúttal az ötödik helyek is igen értékesek. Mindhárom judósunk derekasan helyt állt, egy kicsit több rutinnal mindhárman hozhatták volna sorsdöntő mérkőzésüket – ahogyan erre a kazahsztáninál sokkal rangosabb tornákon lesz még lehetőségük.
D. L.