Ugrás a tartalomra

Honlap indult a kormányzati elszámoltatásról

Létrehozva
Honlap indult a kormányzati elszámoltatásról, ahol Budai Gyula kormánybiztos közlése szerint,  széleskörű tájékoztatást kívánnak adni a 2002-2010 közötti szocialista kormányok prominenseinek állami pénzek terhére elkövetett visszaéléseiről és a mostani kabinet vonatkozó intézkedéseiről.
Budai Gyula keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: http://elszamoltatas.kormany.hu oldalon megtalálhatók többek között a kormánybiztos feladatai és hatáskörei, a vizsgálati eredmények és a megjelent hírek. Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos jelezte: eddig 51 ügyben tettek büntetőfeljelentést.

"Az igazság az országok alapja" mottót viselő oldalon külön csoportban találhatók meg az állami vagyont érintő, a mezőgazdasági tárgyú, és a kormánybiztos kezdeményezésére indult vizsgálatok.

MTI