Az Encsi Rendőrkapitányság ügyeletére egy távfelügyeleti szolgálat diszpécsere tett bejelentést január 14-én hajnalban, miszerint Hernádkércsen az egyik vegyesboltban betörést jelzett a riasztórendszer. A Encsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának járőrei a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, ahol azt tapasztalták, hogy az üzlet ablakát betörték, az üvegen pedig vérgyanús szennyeződést is találtak.
Az üzlet tulajdonosa és az egyik rendőrjárőr a helyszínen maradt, míg a gépkocsizó járőrpáros a környező utcákat ellenőrizte az elkövető felkutatása érdekében. A gyors és alapos munkának köszönhetően a járőrök a helyszín közelében hamarosan egy középkorú helyi férfira találtak, akinek kezén friss vágott seb volt. Mivel az 53 éves férfi a sérülés keletkezésének körülményeiről nem tudott kielégítő magyarázatot adni, a járőrök átvizsgálták ruházatát. Ennek során zsebében olyan frissen bontott cigarettacsomagot találtak, amelyet a feltört boltból is eltulajdonítottak.
A férfi előállítását követően a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondta, hogy a nála lévő néhány doboz cigarettát a kisboltból vitte el. Az 53 éves hernádkércsi férfivel szemben szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt indított eljárást az Encsi Rendőrkapitányság.