A szervezők néma, békés demonstrációval kívánnak tüntetni a kormányért és Európáért – fogalmazott Bayer Zsolt újságíró. Hozzátette: igent mondanak Európára, de nemet mondanak arra, amit Európa "egyes politikai és sajtókörei művelnek Magyarországgal".
Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője elmondta: 15 órától lehet gyülekezni a Hősök terén, onnan 16 órakor indulnak el a Kossuth térre. Az út gyalog körülbelül egy óráig tart, és a tömeg nagyságától függ, hogy mikorra ér mindenki a Parlament elé. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapító-szóvivője elmondta: "kontinensek között folyik most a gazdasági harc, amelyben meg kell jelenniük a civileknek". Hozzátette: a nemzetközi összefogást jelzi, hogy a hét szomszédos országból is várnak civileket a tüntetésre.
A szervezők arra kérik a demonstrációra érkezőket, hogy lakóhelyük nevét tüntessék fel zászlóikon, kokárdát, mécsest és gyertyát is vigyenek magukkal. Mint elhangzott: nem szeretnének olyan feliratokat, amelyek bárkit emberi méltóságukban sérthetnek.