Ugrás a tartalomra

Összeállítják Miskolc közlekedési koncepcióját

Létrehozva
Elindult Miskolcon csütörtökön az a fórumsorozat, melynek a célja, hogy kialakuljon Miskolc város fenntartható városi közlekedési koncepciója.
Az MVK Zrt. központjában tartották meg az ATTAC projekt (Atractive urban public transport for accessible cities – vonzó városi közösségi közlekedés az elérhetőbb városokért) mobility fórumsorozatának első rendezvényét. A meghívott cégek, intézmények, civil szervezetek képviselőivel közösen elindult a műhelymunka, melynek végén kialakul majd Miskolc fenntartható városi közlekedési koncepciója. Cél az is a fórumokkal, hogy a helyi érintettek folyamatosan tájékozódhassanak az ATTAC projekt hazai és külföldi partnereinél zajló tevékenységről, azok eredményeiről.

A Miskolc Holding Zrt. az ATTAC projekt megvalósítására létrejött kilenc partnert magába foglaló nemzetközi konzorcium vezetőjeként fő céljának a hatékonyabb koordináció megvalósítását tartja, a közösségi közlekedés tervezése, működtetése, fejlesztése és népszerűsítése terén. Surányi Beatrix, a Holding projektmenedzsere elmondta, az autóhasználat csökkentése és a közösségi közlekedés térnyerése fontos cél lehet a jövőben, jelenleg azonban még sokak számára kényelmesebb, és praktikusabb az egyéni közlekedés. Ezért is fontos, hogy a készítendő koncepció az érdekelt felek minél aktívabb bevonásával készüljön el. A projektmenedzser arról is beszélt, hogy az ATTAC projektben három fő terület van, a rugalmas közösségi közlekedés, az integrált, innovatív jegyrendszer és a hatékony tájékoztatás – Miskolcon az első témán dolgoznak a hatrészes fórumsorozat során.

mvk-attac-120119ml_03.jpg

A fórumoknak azért is célja az érintettek bevonása, hogy a jövőre vonatkozóan reális, megvalósítható rendszer kerülhessen kidolgozásra – mondta el Tóth Enikő, az MVK Zrt. munkatársa. A fenntartható mobilitási projekt fő célkitűzései a környezeti, társadalmi és gazdasági kérdéskörökre koncentrálnak.

mvk-attac-120119ml_09.jpg

A fórumon a jelenleg futó közlekedésfejlesztési projektjeiket mutatta be Braun Csaba, az MVK részéről és Demeter Péter, a Borsod Volán Zrt. területi igazgatója, majd Miskolc jelenlegi közlekedésfejlesztési koncepcióját ismertette Angyal László, az MVK innovációs munkatársa.

A fenntartható közlekedési terv irányelveinek ismertetése után a fórum résztvevői tehettek észrevételeket és javaslatokat. A jelenlegi fórumot három éven belül még öt követi majd, de a résztvevők az alkalmak közt is folyamatosan kapcsolatban maradnak, és csiszolják majd a kialakuló koncepciót.

mvk-attac-120119ml_08.jpg

H. I.

Fotó: Mocsári L.