Ugrás a tartalomra

Pályán a 14 évesek

Létrehozva
Újabb utánpótlás korosztályos labdarúgó tornára kerül sor a hét végén – tudtuk meg Fuhrmann Gézától. A DVTK utánpótlás igazgatója elmondta, hogy az elmúlt vasárnap Miskolcon, a Generali Arénában a 15 évesek vetélkedtek egymás ellen, és a rendezvény osztatlan sikert aratott.
Január 22-én, vasárnap a DVTK Kupa 2012 teremlabdarúgó tornasorozat második rendezvényén az U14-es korosztály tagjai lépnek pályára. Az eseménynek ezúttal a felsőzsolcai sportcsarnok ad otthont. Az érdeklődők díjtalanul tekinthetik meg a mérkőzéseket, a házi gazdák minden szurkolót hívnak és várnak. A találkozók 2x15 percesek.

A szervezők már el is készítették a csoportbeosztásokat. Ez a következőképpen alakult, A csoport: DVTK I, KAC Kassa, Borsod Volán SE. B csoport: DVTK II, Tiszaújvárosi FC, Kazincbarcikai SC. A csapatok a csoportokon belül körmérkőzéses rendszerben találkoznak egymással.

Elkészült a pontos program is, amely így fest. 9 óra: DVTK I – Kassa. 9.35: DVTK II –Tiszaújvárosi FC. 10.10: Borsod Volán – Kassa. 10.45: Tiszaújvárosi FC – Kazincbarcikai SC. 11.20: DVTK I – Borsod Volán. 11.55: DVTK II – Kazincbarcika.

Az elődöntőben az A csoport 1. helyezettje találkozik a B csoport 2. helyezettjével, illetve a B csoport 1. helyezettje mérkőzik meg az A csoport 2. helyezettjével. A helyosztók során 13 óra 40 perctől először a csoportok harmadik helyezettjei csapnak össze az ötödik helyért. Õket követi az elődöntők veszteseinek a mérkőzése (kezdés 14 óra 15 perckor), ők a harmadik hely sorsát döntik el, majd az elődöntők két győztese csap össze a fináléban (14 óra 50 perc). Az ünnepélyes díjátadót 15 óra 40 perctől tartják, ekkor találnak gazdára a különdíjak is.

D. L.