A Miskolci Galéria 21. alkalommal rendezik meg a Téli Tárlatot, amely elindulásakor még az országban élő kortárs képzőművészek munkáinak keresztmetszetét mutatta be, az utóbbi években azonban már az Észak-magyarországi régió alkotóira koncentrálnak a rendezők.
– Elsősorban a festészet, a grafika és a szobrászat területére koncentrálunk. Régebben voltak fotográfiák is. A szabad beadásos tárlat kezdetben országos esemény volt, de egyre több ilyen jellegű seregszemlét rendeztek, így évek óta erre a régióra koncentrálunk, de idén is van például budapesti alkotó a kiállítók között – mondta Madarász Györgyi, a tárlat kurátora. Hangsúlyozta, a koncepció nem változott, idén is várták az amatőr és a profi művészek alkotásait. Az itt élő amatőr alkotók számára nagy lehetőség a Téli tárlaton való megjelenés, hiszen máshol nem nagyon van lehetőségük megmutatni munkájukat a nagyközönségnek. A kurátor véleménye szerint fontos, hogy legyen egy fórum, amire van lehetőség készülni, a legjobbat nyújtani.
Az idei Téli Tárlatra az elmúlt évekhez képest többen adták be munkájukat, a 2005-ös abszolút rekordot azonban nem érték el, akkor több mint 400 alkotás érkezett. Minden egyes műalkotás, amely a kiállításra került egy személyes üzenet. Idén a szakmai válogató zsűri – Kákóczki András művészettörténész, Kishonthy Zsolt művészettörténész, Máger Ágnes festőművész, Varga Éva szobrászművész, Vámosi Katalin művészettörténész – 128 művész 282 alkotásából választotta ki a legjobbakat, így 95 alkotó 166 művét láthatják az érdeklődők.
– A válogatás során egy szempont volt, a minőség. Nagy öröm, hogy a munkák hozzávetőleg fele miskolci alkotótól származik. Vannak olyanok, akik műveik színvonala alapján évek óta a Téli Tárlat részei, s vannak, idén többen, akik első alkalommal kerültek be a kiállítás anyagába. A fiatalok pályáján hatalmas lökést jelent a tárlaton való megjelenés, a rajztanároknak pedig azért lehet fontos, hogy el tudják magukat helyezni ebben a közegben – mondta Madarász Györgyi. A kurátor hozzátette, Egerből, illetve Nyíregyházáról például olyan oktatók érkeztek, akik hozták magukkal tanítványaikat is.

A Téli Tárlatok színvonalát évtizedeken át az országosan elismert, a régióban élő és ide kötődő művészek biztosították. A kezdetektől kiállító művészek közt szerepelt többek között Barczi Pál, Feledy Gyula, Papp László, Pető János, Seres János, Tellinger István, Kalló László, Lenkey Zoltán, Kunt Ernő és Csabai Kálmán. Később jelent meg munkáival Máger Ágnes, Lóránt János, Pataki János, Varga Éva is.
A tárlat megnyitóján Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mond köszöntőt, a kiállítást pedig Holló Csaba építőmérnök, művészetpártoló nyitja meg a Múzsa-díjas Fazekas Gyermekkar közreműködésével.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.