Ugrás a tartalomra

Felújítják a püspöki székházat

Létrehozva
Végéhez közeledik az új, görög katolikus püspöki székház felújítása Miskolcon, a Szeles utcán. A lakásokat, irodákat, tárgyalót és kápolnát is magában foglaló létesítményt a tervek szerint tavasszal szentelik fel, adják át rendeltetésének.
Mint Kaulics László püspöki főhelynöktől megtudtuk, az egyszintes, korábban honvédségi épületet 15 éve vásárolta meg a görög katolikus egyház, azóta kisebb állagmegóvási, javítási munkálatokat végeztek rajta. Az emelet-ráépítéssel egybekötött, mintegy százmilliós külső-belső rekonstrukció akkor kezdődött, amikor eldőlt, hogy az országban másodikként, Miskolc is újra görög katolikus püspöki székhely lesz. Mint ismeretes, Orosz Atanáz püspök exarchát múlt év májusában szentelték fel, a Búza téri templomban.

A felújítást a görög katolikus egyház saját forrásaiból, állami és külföldi egyházi támogatásokból finanszírozzák, emellett a Magyar Katolikus Püspöki Kar is jelentős mértékben segített. A földszinten lesznek az irodák, hivatali helyiségek, valamint egy kápolna. Az első emeleten alakították ki a püspöki lakást egy nagy tanácsteremmel, egy tárgyalóval és könyvtárral, a második emeleten pedig titkári, irodavezetői lakrészek helyezkednek el.

Az átalakítás során freskók is készültek, az épülethomlokzatán is művészi kivitelű ikon fogadja a látogatókat, melynek kompozíciójában Keresztelő Szent János, a püspökség védőszentje is szerepel. Kaulics László elmondta, a felújított püspöki székhelyet a tervek szerint április 14-én szentelik majd fel.

Szepesi S.