Ugrás a tartalomra

Legkedvesebb meséiket örökítették meg

Létrehozva
Idén is megrendezték az óvodásoknak a nagy sikerű rajzpályázatot, melyen kedvenc meséiket örökíthették meg. A tárlat a Munkácsy Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény aulájában látható, itt díjazták a legügyesebb gyermekeket is csütörtökön.
munkacsy_ovisok_120119_ja.jpg
Hét óvoda növendékeinek több mint száz rajza érkezett a pályázatra, ebből választották ki a legjobb műveket. Póczos Barnabás, az iskola igazgatója elmondta, amikor ő volt gyerek, még nem volt televízió, így a szülők, nagyszülők meséltek nekik, az ahhoz tartozó képeket pedig a fantáziájukkal jelenítették meg.

munkacsy_ovisok_120119_ja_1.jpg

– Ahogy végignéztem a rajzokat, ugyanezt éreztem: az ovisok nem lemásolták a tévében, könyvben látottakat, hanem képzeletük segítségével jelenítették meg kedvenc meséiket – értékelt az intézményvezető.

munkacsy_ovisok_120119_ja_8.jpg

A versenyre az Áfonyáskert, a Hajós és Szilvás úti, a Nyitnikék, a Napraforgó, a Százszorszép, valamint a Brunszvik Teréz óvoda gyermekei neveztek rajzaikkal, a legügyesebbek az alkotáshoz szükséges eszközöket és könyvjutalmat kaptak.

S. P.
fotó: Juhász Á.