Ugrás a tartalomra

Létszámleépítés a kormányhivatalokban

Létrehozva
Országos szinten 6719 főt érintő létszámleépítésről döntött a kormány. Ennek egy része racionalizálás, az üres státuszok megszüntetése, másrészt létszámcsökkentés. A létszámcsökkentés a minisztériumok, a minisztériumokhoz tartozó egyes háttérintézmények, és a megyei kormányhivatalok dolgozóit érinti.
- A kormány az ország versenyképességének javítása érdekében  jelentős bürokrácia- és adminisztráció csökkentést hajtott végre. A cél az, hogy annyi ember dolgozzon a közigazgatásban, amennyire annak működési és hatékony működtetéséhez ténylegesen szükség van - tudatja a B.-A.-Z. megyei Kormányhivatal közleménye.  E szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal engedélyezett létszáma 1724 főről 1552-re módosul. Ténylegesen 73 fő munkaviszonya szűnt meg. Még ebben az évben 15-en úgy vonulnak nyugállományba, hogy állásukat a későbbiekben nem töltik be.

Mint a közleményben fogalmaznak, "a 10 százalékos létszámcsökkenés a 2012. évi költségvetés tervezésének megkezdése óta (2011. augusztus) napirenden szerepel, ezért nem érte váratlanul a kormányhivatalt. A kormány döntését a létszámcsökkentésről a 1004/2012 (I. 11) korm. határozat tartalmazza. A megyei kormányhivatal a határozatból adódó feladatokat végrehajtotta."
"Az állam azonban nem hagyja magukra az elbocsátottakat, számukra Karrier Híd Program indul. Ennek lényege, hogy a közszférából távozókat segítse azzal, hogy a piaci munkáltató számára egy éven keresztül a minimálbér kétszereséig, 50 %-os járulékkedvezményt biztosít. Az érintettek 2012. február végéig regisztrálhatnak a programba önkéntesen és ingyenesen. További, bővebb információ a Karrier Híd portálról nyerhető (www.karrierhid.kormany.hu )

2012. január 1-én országszerte megalakultak a Megyei Intézményfenntartó Központok (továbbiakban: MIK), így Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében is. A MIK feladata a megyei önkormányzatoktól átvett intézmények fenntartása és működtetése. 2012. január 1-jén, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzattól, 22 szociális és gyermekvédelmi intézmény, valamint 7 oktatási és 4 közművelődési intézmény fenntartásáról az állam gondoskodik. Az intézmények összes dolgozója állami alkalmazotti státuszba került, közülük senkit sem bocsátottunk el" - áll a megyei kormányhivatal közleményében.

minap.hu