Ugrás a tartalomra

A Múzsa gyermekei

Létrehozva
A 2011-es Múzsa-díjas gyermekkar a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át Miskolc városának legrangosabb kulturális elismerését, éppúgy, mint díjazott elődjei. Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere kultúra napi köszöntőjében elmondta, a magyar kultúra mindig kiemelkedő szerepet töltött be. Nem csupán Európában, hanem az egész világon.

muzsad_ml_120120.jpg

–  A nemzet élete a kultúrával azonos, írta Wass Albert. Éppen ezért azt gondolom, 1989-ben nem is születhetett volna jobb döntés, mint, hogy minden évben ez a nap legyen a Magyar Kultúra napja. Mert a Nemzeti Himnuszban mi, magyarok vagyunk. Soraiban benne van történelmünk, életünk, szívünk és lelkünk – hangsúlyozta. Kiemelte, Miskolc életében is kiemelt szerepet tölt be, hiszen közösséget épít, tudást bővít, nyitottságra késztet, felpezsdíti a mindennapokat, és a maga önzetlen módján, mindig csak ad.

A Fazekas Gyermekkar pedig önzetlenül ad, alakulásától, 1970-tól kezdve. Számtalan nemzetközi sikert értek el, a világ majd’ minden pontján hallatták csengő hangjukat és bezsebelték a legnagyobb versenyek aranyérmét.A miskolci nemzetiben tartott ünnepségen is a világot jelentő deszkákra álltak, hogy korrepetitoruk, Balásné Molnár Ildikó vezényletével elkápráztassák a miskolci közönséget. Úgy, ahogyan tették azt az operafesztiválon, a jótékonysági koncerteken, vagy éppen közreműködőként a Ghymes és a Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi hangversenyén is. A Hallatta hangját a Nagyszínházban a Fazekas Általános Iskola kicsinyeinek kórusa, akik népdalokat énekeltek, a Fazekas Leánykar, akik az idősebb generációból kerülnek ki, és a tánckar is bizonyította Sárközi táncaival, ők sem maradnak le társaiktól.

muzsad2_ml_120120.jpg

A Miskolci Múzsa-díjat tíz éve azoknak ítéli meg minden évben a kuratórium, akik Miskolc hírnevét országszerte és külföldön is öregbítik. Művészi produkciójukkal emelik a magyar kultúra rangját. Az alapítvány választása alapján, a Múzsa csókját ezúttal a gyerekek érezhették.

Kriza Ákos kiemelte a több évtizedes múltra visszatekintő kórus eredményeit, többek között az 1977-es Tamperei Nemzetközi Kórusversenyen elért 3 aranyérmes diplomát, emellett az írországi, az olaszországi, ausztriai és természetesen a hazai sikereket.
– A magyar kultúrát és az 1953-as kodályi zeneálom miskolci esszenciáját a Fazekas kórust ünnepeljük ma. Köszönet, elismerés, példa és érték. Ezek a szavak jutottak eszembe, amikor a mai eseményre készültem. Köszönet illeti mindazokat, akik 2002-ben úgy gondolták, hogy összefogással, a művészet szeretetével maguk is alkotókká válhatnak. Önzetlenül, a sikeres miskolci tehetségekért, a kultúrát szerető, értő és befogadó közönségért létrehozták a Múzsa-díjat. A Fazekas Kórus kiérdemelte a város elismerését. A kórus nap, mint nap, évről évre törekedett arra, hogy a legjobbat nyújtsa, miközben jókedvvel, a zene szeretetével mutatta meg. Ugyanakkor példát is mutat, amit megköszönünk, elismerünk. Vigyázunk értékes kincsünkre, a Fazekas Gyermekkarra – mondta a polgármester.

Patkó Gyula kuratóriumi elnök hangsúlyozta a díj adományozásakor mindig szempont, hogy azok kapják, akik a város hírnevét messze földre viszik.
– Idén, a jubileumi Múzsa-díj kapcsán azt kerestük, aki reménységet ad. Mindenkinek egy név jutott eszébe, a Fazekas Gyermekkar, a fiatalok – tette hozzá Patkó Gyula.A gyermekkar, alakulása óta, számtalan tehetséges zenészt, zenei oktatót adott Miskolcnak, Magyarországnak, a világnak. Ebben nagy szerepük volt a karnagyoknak. Balásné Molnár Ildikó elődjének köszönte meg az áldozatos munkát.

– A mindenkori tagok, korrepetitorok nevében is köszönöm a díjat. Gratulálok Halmainé Újvári Máriának, hogy az elmúlt évek során olyan eredményeket hozott, amely példamutató mindenki számára. Köszönöm, hogy rám bízta ezt a csodás örökséget, amelyet igyekszem méltóképp továbbvinni – hangsúlyozta a karnagy.A sorban a tízedik győztes a nemzetközi sikereket magénak tudó gyermeksereg. Előttük olyan rangos miskolci művészek vehették át a díjat, mint például Müller Péter Sziámi, Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar karnagya, Máger Ágnes képzőművész, vagy éppen a Miskolci Galéria és a Miskolci Nemzeti Színház társulata.

Preview Image


Kiss Judit
Fotó: Mocsári László