Ugrás a tartalomra

Pozitív terméklista után fogyasztóbarát embléma

Létrehozva
Miskolcra látogatott Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, aki a Kormányhivatalban többek között a fogyasztói termékkosárról is tájékoztatott.
fogyasztovedelem-120120ml_4.jpg
A péntek délelőtti tájékoztatón Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja értékelte először a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség tevékenységét, és beszélt az integráció hatásáról. Mint elmondta, 17 szakigazgatási szerv működik a Kormányhivatalban, ezek közül az egyik a fogyasztóvédelmi felügyelőség, amely új helyre is költözött, a Blaskovics 24. alatt érhetőek el.

Az ügyfélbarát szolgáltatásra helyezik a hangsúlyt, megelőző tevékenységet folytatnak, tanácsadást tartanak. Nem a szankciók vannak a középpontban, hanem a jogkövetésben segítenek, és támogatják a pozitív példákat.
Pintér István szerint fontos a pozitív diszkrimináció, ezért állították össze például a pozitív listát. Konzultációt indítottak és a nemzetközi példákat is tanulmányozták, így svéd alapokon nyugszik a www.termekkosar.hu oldalon elindított kezdeményezésük.

Itt havonta kéttípusú termékkörben lehet megszavazni a legjobbat, januárban például a kristálycukrok, illetve – mint szezonális termék –, a sífelszerelések körében keresik a legjobbat. Az olvasók moderálás mellett véleményt is mondhatnak a termékekről, vagy ajánlhatnak újakat. Tervezik azt is, hogy 1, 2, illetve 3 gyermekes családoknak, a KSH adatok szerinti béreket figyelembe véve összeállítanak termékkosarakat az oldalon. Javaslatként érkezett, hogy a szolgáltatások esetén is legyen lehetőség a rendszerben véleményt nyilvánítani, amit jó ötletnek tart a felügyelőség.

Szintén a tervek között említette Pintér István a fogyasztóbarát embléma bevezetését, ami a pozitív lista továbbfejlesztett változata lenne, méghozzá védjegy formájában, hogy a fogyasztói megelégedettséget szolgálja. A főigazgató hangsúlyozta, hogy a megelőzés, illetve a tudatos vásárlásra buzdítás mellett persze az ellenőrzési feladatok is hangsúlyosak maradnak, 2011-ben hazánk a harmadik helyen szerepelt a veszélyes termékek kiszűrésében.

Horváthné Szendrei Szilvia felügyelő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség megbízott vezetője a fogyasztóvédelmi konzultáció eredményéről szólva elmondta, a válaszadók 74 százaléka szeretne minél több magyar terméket a polcokon, 64 százalékuk támogatja, hogy a kirándulásokkal egybekötött termékbemutatókat szabályozni kell, 62 százalékuk szerint jó, hogy külön szerve van a fogyasztóvédelemnek, 89 százalékuk pedig még nem tartja a helyzetet alkalmasnak arra, hogy enyhíteni lehessen a szabályozáson. A válaszadók nagy százaléka tartotta fontosnak a pontos szabályozást, azt, hogy ne változtathassanak egyoldalúan a szerződésen a hírközlési cégek, és támogatja a pozitív elismerést. A konzultációt internetes és papír alapú kérdőívekkel végezték úgy, hogy a nagyobb rendezvényeken is jelen volt a felügyelősség.

H. I.