A kép jobb-középső részén feltűnő két torony a Weidlich-palotáé, amelyet Miskolc első áruházaként 1912-ben adtak át, illetve vettek birtokba a vásárlók. Az utcák nyomvonala nem látszik, de a Pannónia Szálloda és a református templom kirajzolja a Kossuth utca vonalát. Azonosítható a Palóczy utcai zsinagóga, az ortodox templom. A minorita templommal szemben a felsőkereskedelmi iskola nyugati szárnya látszik. Tőle keletre a mai Hősök tere még teljesen beépített, majd a postapalota építésekor, az 1930-as években bontják le az itt épült lakóházakat. A minorita templom mellett már azonosítható a katolikus gimnázium.
(Gyurkó Péter képeslapja, Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója)

(Gyurkó Péter képeslapja, Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója)
