Persze a jófajta tepertőt, népies nevén töpörtyűt előre elkészítették a hentes mesterek. Ezek nem versenyeztek, annál inkább a forralt borok, amelyek természetesen helyben, frissen készültek. A versenyre mintegy három tucat csapat nevezett be. A kedvelt téli nedű egyébként jól is esett a hűvös időben, arról nem is beszélve, hogy le kellett öblíteni a nehéz töpörtyűt. Voltak csapatok akik a régi hagyományokat idézve zsíros kenyérrel és vörös hagymával készültek. A lényeg, hogy valami harapnivaló legyen az itóka mellé. A színpadon meg egymást váltották a fellépők. Első sorban folklór jellegű produkciókkal, de békésen megfértek egymás mellett a különböző stílusok.

Hagyományteremtő céllal ökumenikus Vince vessző szentelést is tartottak – hiszen szőlő nélkül nincs bor és forralt bor sem, Görömböly pedig hagyományos szőlőtermelő vidéknek számít. A ceremónián a történelmi egyházak közöl a városrészben sok hívővel rendelkező görög katolikus és a római katolikus, valamint a református egyház vett részt.
A hat tagú szakmai zsűri a MIKOM Kft. forralt borát találta a legjobbnak, még a közönségdíjat a Pálinka Művek Kft nyerte el, az ő „nedűjükből” vettek a legtöbbet a vendégek. Ezen túlmenően még számos különdíjat osztottak ki az indulók közt.

A versenyzők közül sokan már most eldöntötték jövőre is indulnak, a látogatók pedig, hogy jönnek enni, inni.
Cs.L.