Ugrás a tartalomra

A város legnagyobb lakótelepe

Létrehozva
Miskolc egyik legfiatalabb és legsűrűbben lakott városrésze az Avas. De nemcsak sok ember él egy helyen egymás mellett, hanem ennek megfelelően bőven találunk itt intézményeket is, miközben némi családi házas övezet és zöldterületek is kiegészítik.
Az avasi lakótelepen belül is a legfiatalabb rész az úgynevezett hármas ütem, amely – mint a nevéből is kiderül – utoljára épült meg. Persze, ez sem tegnap történt már, így bőven akad munka és felújítani való, amiről a legtöbbet Fodor Zoltán, a terület önkormányzati képviselője tud mesélni.
Problémákat okoz például, éppen ezért nagy hangsúlyt fektet a képviselő az elburjánzott fák és növények megvágására. A Jósika utca 2–18. mögötti területen történt például tavaly a legnagyobb területrendezés, összesen hatvan teherautónyi hulladékot szállítottak el. De a városrész egyéb területein is folyamatos a munka. Sok helyen a növényzet körbenőtte a közterületi világítóeszközöket is, a Jósika utcán az ősz folyamán elkezdődött ezek vágása, a lakossági észrevételek alapján ezen is folyamatosan dolgoznak. A Jósika 18. melletti parkolóban viszont éppen az okozott gondot, hogy nem volt éjszakai közvilágítása, a sötétben pedig lopások történtek. Ennek megakadályozására új világítótesteket helyeztek ki lakossági kérésre. A városrészben – mint általában a lakótelepi részeken, itt azonban hatványozottan – gondot okoz a parkolás, az építéskor ugyanis nem számoltak ennyi autóval. Ezen mindenképpen szeretne segíteni Fodor Zoltán, és dolgozik a terveken, elképzeléseken, hogy újabb parkolók épülhessenek, méghozzá úgy, hogy a meglévő zöldterületek ne károsodjanak.

fodor_zoltan_korzete_120118_ja.jpg

Mint a városban mindenhol, úgy az Avason is folyamatosan megjelennek a kátyúk, tavaly a városrész szinte valamennyi utcáján sikerült ezeket a Miskolci Városgazda Kft. segítségével felszámolni, a tél okozta meghibásodásokat pedig a tavasz és a nyár folyamán ismételten kijavítják majd. Az elmúlt évtizedek alatt a lépcsők is megrongálódtak, ezek felújítása elkezdődött már tavaly, és tavasszal folytatódik. Ugyanez a helyzet a járdákkal is, a tönkrement aszfaltfelület felújítása több helyen elkezdődött és a tél elmúltával folytatódni fog.
Több nagyobb beruházás is készülhetett a közelmúltban a városrészben, ezek közül a képviselő különösen büszke a Pattantyús utcai játszótérre, amely ugyan már hat éve épült, de a múlt évben sikerült teljeskörűen felújítani, hogy hosszú távon is biztonságosan tudjon működni. A játszótér mellett szalonnasütőt, ivókutat és mobil vécét is felállítottak, így a városban egyedülálló módon tudja a kisgyerekes családok igényét kielégíteni. A Hajós utcai óvoda területén a gyerekeknek – a kérésnek és igénynek megfelelően – egy 10 x 20 m-es füvesített focipályát alakítottak ki.

Fodor Zoltán hangsúlyozta, Kodály Zoltánhoz hasonlóan vallja, minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud. Ezért is tartja fontosnak az olyan emberközeli beruházásokat, mint amilyen például az, hogy az elmúlt egy év alatt a városrészben született 55 gyermek egy-egy emlékfát kapott, amit a szülőkkel közösen ültettek el. Idén ősszel újabb ligetet szeretne kialakítani az újabb fák ültetésével.
A képviselői keret függvényében nyújt a képviselő támogatást a különböző intézményeknek, rendezvényeknek. Így támogatja például az Avasi Polgárőr Egyesületet, a fiatalok egészséges fejlődése érdekében a Kiss Tibor által vezetett Avasi Judo Egyesületet. A több mint 20 éve megrendezett egykori legendás DVTK-futballistáról elnevezett Fekete László-emléktornát, az Õsz az Avason és a Mozdul az Avas rendezvénysorozatot, a Nívó-díjas Twist Olivér Kórust.

fodor_zoltan_korzete_120118_ja_2.jpg

Negyedik alkalommal szervezte meg a várostörténeti vetélkedőt általános és középiskolások számára, az idei vetélkedő győztes csapatait, valamint a felkészítő tanárokat Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe viszi el. 2011-et az ENSZ a kémia évének nyilvánította, Madame Curie 1911-ben, tehát 100 éve ugyanis kémiai Nobel-díjat kapott. Ennek tiszteletére Tóthné Csorba Máriával, az Avastető Általános Iskola vezetőjével közösen a miskolci általános és középiskolások számára kémiaversenyt szerveztek. Folytatódik az először öt éve meghirdetett szárazelem-gyűjtési verseny a miskolci általános és középiskolás diákok bevonásával, az AVE Miskolc Kft.-vel közösen.
A városrészben élők számára az Avasi Gimnáziummal közös szervezésben Advent az Avason címmel szerveztek rendezvénysorozatot, amelynek egyik állomása volt a 20 napon át tartó kulturális műsoron kívül egy adventi koszorú felállítása. Az Avason vegyes a lakosság összetétele, nagy számban vannak szépkorúak, de gyerekek is, így a hozzájuk kapcsolódó intézmények támogatását is fontosnak tartja a képviselő. Rendszeresen részt vesz az idősek rendezvényein, ezeket anyagilag támogatja, ahogy buszos kirándulásaikat is.

Az elmúlt évben az Országos Légimentő Szolgálat miskolci bázisán dolgozó személyzetnek Barlangfürdő bérletet vásárolt, hogy a nehéz és fáradságos munkát ki tudják pihenni. Az idén szándékában áll számukra a Kemény Dénes Sportuszodában felhasználható bérletet biztosítani. A tervek között szerepel a kilátó melletti terület megkezdett rendezésének folytatása, további támogatása a zárható szeméttárolók kihelyezésének, a Haditechnikai Park bővítése, a játszóterek felújítása, biztonságossá tétele, a kutyafuttató területen az ürülék összeszedéséhez segítséget nyújtó zacskótároló kihelyezése, egészségnapok szervezése, de szeretne a korábbi évekhez hasonlóan az Avasi Rendőrőrssel és a Készenléti Rendőrség segítségével ellenőrzéseket tartani.

Horváth I.
Fotó: Juhász Á.