Ugrás a tartalomra

Az elhurcoltakra emlékeztek

Létrehozva
A Horthy Miklós Vitézi Rend ökumenikus imára és koszorúzásra hívott mindenkit vasárnap délelőtt, a Miskolc Vár utca 20. alatt található emléktáblához.
Az emléktáblát 1995-ben állították azok emlékére, akiket 1945. január 23-án elhurcoltak malenkij robotra a Szovjetunióba, és onnan már nem tértek haza. Erre emlékezve szervezte meg a rend a koszorúzási ünnepséget, melynek elején a történelmi egyházak képviselői hirdettek igét, majd vitéz Csorba János elevenítette fel a történelem ezen sötét korszakát. Mint mondta, a gulágról a mai napig sem értek ide a hírek sokak számára, akik elveszítették hozzátartozójukat.

malenkij-robot-120122ml_12.jpg

A megemlékezésen Asztalos Júlia énekelt és szavalt, illetve Kardos Sára mondott verset, felszólalt még Bíber József és Miklós Árpád. A programot a koszorúzás zárta, az önkormányzat, illetve a különböző civil szervezetek és pártok képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait az emléktáblánál.

H. I.
fotó: Mocsári L.