Több száz fős tömeg gyűlt össze hétfőn délelőtt a görömbölyi temetőben, ahol görög katolikus szertartás szerint helyezték örök nyugalomra Burján Ferencet. A temetést megelőzően – s a szertartás közben is – sokan járultak a sír elé, hogy koszorúval, virágcsokorral, vagy egy szál virággal búcsúzzanak a Ruszin Kisebbségi (január 1-jétől Nemzetiségi) Önkormányzat elnökétől. A temetésen az önkormányzat képviseletében többen, többek között a városrész önkormányzati képviselője, Nehéz Károly és Miskolc aljegyzője, Szabó Zoltán is jelen volt.
A gyászoló család és a hazai ruszin közösségek nevében Szónoczky János Mihály, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Ruszin Kisebbségi Önkormányzati Testület tagja megrendült lélekkel tudatta a gyászhírt. Mint fogalmazott: halálával egy jó barátot, egy szervező, közösségi embert vesztettek el, aki közismert volt közvetlenségéről, a baráti kapcsolatok ápolásáról, vendégszeretetéről, önzetlenségéről, munkaszeretetéről.

A temetésen a szertartást vezető pap a barátság természetéről beszélt, bibliai példákat hozva. Beszélt saját személyes emlékeiről is Burján Ferenccel kapcsolatban. Felidézte 2001-et, mikor a helyi gyülekezetbe került, méltatta Burján Ferenc a városrészért, a helyi pincesorért végzett önzetlen, közösségépítő munkáját – mint mondta, a Görömbölyi Pincekápolna, illetve a Ruszin Pinceemlékhely létrehozása is Burján Ferenc munkájának gyümölcse, melyeket büszkén mutatott be minden barátjának, ismerősének, aki Görömbölyre érkezett.
– Burján Ferencnek mindenek előtt volt a családja, fontosak voltak barátai, halála óriási veszteség mindenkinek, aki szerette – hangzott el. A szertartás Jób szavaival zárult: „Az Úr adta, és mivel az övé, az Úr elvette. Áldott legyen az Úr neve!”
Burján Ferenc nyugdíjba vonulása után kezdett a Ruszin Kisebbségi Önkormányzatban dolgozni, 2010-től a közelmúltban bekövetkezett haláláig volt annak elnöke. Burján Ferenc január 16-án, 61 éves korában tragikus közlekedési balesetben vesztette életét.
Tajthy Ákos
fotó: Juhász Ákos