Ugrás a tartalomra

Keretlétszám-hirdetés után, felvételi előtt

Létrehozva
Az egyetemi, állami ösztöndíjas keretlétszámok múlt heti kihirdetése után nehéz dolga van a középiskolai tanárnak, diáknak egyaránt: előbbi a tanácsadás, utóbbi a választás során kerül nehéz helyzetbe. Érdemes kitartani az eredeti elképzelés mellett, vagy inkább másik egyetem, kar és szak után kell kutatni? Február 15-éig még lehet gondolkodni.
– Nehéz most bármit is mondani – kezdi Dezsőfi György, a Herman Ottó Gimnázium matematika–fizika szakos tanára, egyben az egyik végzős osztály osztályfőnöke. Pedig szerdán szülői értekezletet tartanak, ahol a tizenkettedikes tanulók szülei nyilván kérdések tömkelegével fogják ostromolni őket arra vonatkozóan, hogyan tudják segíteni gyermekük továbbtanulását.

tovabbtanulas_120123_ja_2.jpg– Annyival vagyok könnyebb helyzetben osztályfőnök kollégáimnál, hogy matematika–biológia tagozatos osztályom van, így a tanulók fele műszaki irányba, másik fele pedig egészségügyi képzésekre jelentkezik. Ezeken a területeken nincs jelentősebb változás az államilag finanszírozott helyek számát illetően – mondta Dezsőfi György.

Ennek lehetséges következményeit latolgatva hozzátette, most nagyobb az esély bekerülni egy műszaki karra, emiatt előfordulhat, hogy többen fogják választanai ezt az irányt – azonban eddig is nagy lemorzsolódás volt tapasztalható, ez véleménye szerint csak tovább növekedhet.
– Hogy én mit fogok tanácsolni a szülőknek és a műszaki, egészségügyi karra jelentkező diákjaimnak? Tartsanak ki az eredeti elképzelésük mellett, mivel őket kevésbé érinti az államilag támogatott helyek csökkentése. Úgy gondolom, hogy a felsőoktatási reform erősíti a műszaki karok helyzetét – mondta a gimnáziumi osztályfőnök.

Mattyasovszkyné Lipták Éva, a Herman igazgatója szerint három héttel a jelentkezési lap beadása előtt sok diák még bizonytalan, ráadásul segíteni nem is nagyon tudnak nekik.
– Még azok is, akik rendelkeznek olyan családi háttérrel, hogy fedezni tudják a költségtérítés összegét, jobban meggondolják a döntésüket. Ki tudja, lehet, hogy kezdetben valaki ki tudja fizetni a költségtérítést, de pár szemeszter múlva ezt már nem fogja tudni megoldani – mondta az igazgató.

Az iskolában egyébként megkezdődött a Herman-hét, a diákokon annyira nem érződött, hogy nagyon megviselte volna őket a keretlétszámok kihirdetése. Egyikük elmondta, minden negyedik, ötödik társa gondolkodik azon, hogy eredeti terveit módosítva akár teljesen eltérő pályát válasszon magának.

tovabbtanulas_120123_ja_4.jpgFarkas Marcell Zoltán nem tartozik közéjük. Elmondása szerint már általános iskola óta tudta, hogy valamilyen gazdasági képzésben akar majd egyetemi diplomát szerezni. Az egyik legjobb budapesti egyetemet célozta meg, melyen most szintén igen szigorúan lecsökkentették a felvehető, állami finanszírozásban továbbtanuló hallgatók számát.
– Továbbra is kitartok azonban a korábbi tervem mellett, annak ellenére is, hogy előre láthatólag nem is lesz államilag támogatott hely a nemzetközi gazdálkodás szakon. Mivel kiszámíthatatlan, hogy hol húzzák meg a ponthatárt, ezért a maximumra kell törekedni, hogy biztosan felvegyenek – mondta.

Kujan I.
fotó: Juhász Á.