Ugrás a tartalomra

MVK: meddig érvényesek a tavalyi jegyek?

Létrehozva
Mint arról korábban beszámoltunk, január 1-jétől emelkedett a jegyek és bérletek ára, nettó értékben mintegy 8-10 százalékkal. A bérletek esetén a helyzet viszonylag egyértelmű, az újévben megváltottak már új árakon vásárolhatók meg, de mi a helyzet a vonaljegyekkel?
Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR-főmunkatársa elmondta, a 2011. január 1-jétől forgalomba kerülő elővételi és járművezetői vonaljegyek, gyűjtőjegyek 2012. február 29-ig, az idén január 1-jétől forgalomba kerülő elővételi és járművezetői vonaljegyek, gyűjtőjegyek 2013. február 28-ig utazásra korlátozás nélkül felhasználhatók, ezt követően érvényüket vesztik.

– Az érvényüket vesztett elővételi vonaljegyeket, valamint a hiánytalan, azaz a tíz darabos azonos sorszámú menetjegyet tartalmazó gyűjtőjegyet az értékkülönbözet kifizetésével kicserélik az érvényben lévő jegyekre a cégünk Uitz Béla utcán található közönségszolgálati irodájában. Az értékkülönbözetes csere kizárólag a tárgyévet megelőző tarifával (tavalyi áron) értékesített jegyekre vonatkozik – tette hozzá Csontos Ágnes.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.