A fókuszban a bevásárlóközpontok, piacok, vásárok, közterületek, rendezvények álltak, ahol hétvégi, délutáni, éjszakai időpontokban is megjelentek a revizorok. Kiemelt figyelmet fordítottak a jövedéki termék-forgalmazás, valamint a fenyőfa árusítás szabályszerűségének vizsgálatára.
Jellemzően a nyugta-, számlaadási kötelezettség betartásának, a forgalmazott árucikkek eredetének és a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzésére került sor, de a játékgépek, pénznyerő automaták működtetését is érintették a revíziók.
Az Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság munkatársai a régió három megyéjében, 85 különböző helyszínen közel 700 vizsgálatot folytattak le, számos alkalommal a társhatóságokkal közös akció jellegű, egy területre, vagy egy eseményhez kapcsolódó koncentrált hatósági fellépés keretében.
A vizsgálatsorozat tapasztalatai alapján a foglalkoztatottak bejelentése tekintetében javult az adózói fegyelem, ugyanakkor a lefolytatott nyugtaellenőrzések harmadában került megállapításra valamilyen mulasztás. Változatlanul érvényes, hogy az ünnepekhez közeli napokon, főként a délutáni időpontokban és hétvégén az átlagosnál nagyobb gyakorisággal érhető tetten szándékos jogsértés.
A feltárt hibák, hiányosságok 19 millió forintba kerülnek a mulasztást elkövető vállalkozóknak, emellett 11 üzlet 12 napos lezárását is elrendelte az adóhatóság. A szándékos adókikerülők a szankciókon túl utólagos ellenőrzésekre is számíthatnak.