Az új létesítmény átadását követően a kivitelező elkezdte a parkolók építését, amelyet az előírt határidő betartásával, december 15-én átadott az önkormányzatnak.
A meglévő új piac melletti Rákóczi úti parkoló esetében az út jobb oldalán 6 darab merőleges beállású parkolóhely, míg a bal oldalán 22 darab, szintén merőleges beállású férőhely kapott helyet. Az úthoz csatlakozik még jobbra egy külön behajtóval rendelkező, 16 férőhelyes belső parkoló is. Összesen 44 autó parkolására alkalmas.
Az Ady Endre utca – Bercsényi utca – Tóth Árpád utcák által határolt téren a meglévő parkoló melletti üres területre épült meg a másik parkoló sziget, amely 25 gépkocsi merőleges beállására biztosít lehetőséget.
A kivitelező cég harmadik ütemben a piaccsarnok melletti utak rendbetételét végzi majd el. Az útjavítási munkát azonban csak azután tudják elkezdeni, ha az érintett területen megtörténik a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése.