Ugrás a tartalomra

Kettős barcikai siker Szendrőben

Létrehozva
Kazincbarcikai siker született az I-II. korcsoportos grundbirkózás diákolimpia megyei döntőjén a lányoknál és fiúknál is. A versenyt hétfőn rendezték meg Szendrőben.
Az előjelentkezések alapján kilenc fiú és hat lány csapat nevezett a mérkőzéssorozatra, de az induláshoz szükséges mérlegelésnél az alsóberecki fiú és Ormosbánya leány együttese végül nem jelent meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség és az Edelényi Diáksport Bizottság közös rendezésű versenyét az Apáczai Csere János Általános Iskola tornacsarnokában rendezték meg. A fiatal sportolókat Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke üdvözölte.

Az egybegyűlteket, köztük Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét, Illyés Miklóst, a Magyar Judo Szövetség alelnökét, az MVSC elnökét, Sárossy Ferencet és Mecser Tamást, a megyei birkózó szövetség két alelnökét Szaniszló János, Szendrő polgármestere, a verseny védnöke köszöntötte. A házigazda örömét fejezte ki, hogy hat év után újra van birkózás a városban, ahol a remények szerint a hamarosan felújítandó csarnokban hosszú időre megvetheti lábát a komoly hagyományokkal és eredményekkel rendelkező sportág.

Rónai Kálmán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség elnöke, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke emlékezett vissza büszkén a grundbirkózás 47 évvel ezelőtti hazai kezdetére, annál is inkább, mert az egy kiváló borsodi edző, Filácz Gyula nevéhez köthető.

A három küzdőtéren lebonyolított erőpróbát Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa, a megyei birkózó szövetség új alelnöke  indította útjára.

Az öt leány csapat körmérkőzéses formában, helyenként nagyon látványos csatákban döntötte el a helyezések sorsát. A tavalyi országos első ongaiaknak nem sikerült a címvédés, hiszen a barcikaiak ezúttal jobbnak bizonyultak náluk. A nyolc fiú csapat két csoportban versengett egymással. A színvonalas fináléban szintén kazincbarcikai siker született, de a miskolciaknak sincs okuk szégyenkezésre.

Mint azt Füstös Józseftől, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács titkárától megtudtuk, a résztvevő csapatok számát figyelembe véve, a szabályok értelmében, a lányok közül az első három, míg a fiúk táborából az első négy helyezett együttes jutott tovább a területi döntőbe. A február 12-én megrendezendő folytatásnak a tervek szerint Miskolc ad majd otthont.  

Végeredmény:

Leányok:
1. Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika
2. Szent Imre Általános Iskola, Miskolc
3. Görgei Artúr Általános Iskola, Onga
4. Görög-Katolikus Általános Iskola, Miskolc
5. Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola, Abaújszántó

Fiúk:
1. Ádám Jenő Általános Iskola, Kazincbarcika
2. Szent Imre Általános Iskola
3. Görgei Artúr Általános Iskola
4. Kossuth Lajos Általános Iskola, Kurityán
5. Pollack Mihály Általános Iskola
6. Görög-Katolikus Általános Iskola
7. 21. sz. Általános Iskola, Miskolc,
8. Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola